Nagypénteken ki gondolta volna? Az Isten fia felszegezve ott van a kereszten. Haldoklik. A tanítványok és Jézus anyja döbbenten nézik Jézus haláltusáját. Mindennek vége! – gondolják. Álmaik, reményeik összetörtek. Aztán Jézus lehajtja fejét, és kileheli lelkét. Holtan veszik le a keresztről, és egy rideg sírboltba fektetik.
Aztán megtörténik a csoda. Harmadnap, húsvét hajnalán asszonyok mennek a sírhoz, hogy zsidó szokás szerint megkenjék Jézus holttestét. A sír pedig üres. Csak egy fehér ruhás ifjút látnak ott, ahol Jézus teste feküdt.
Miért keresitek az élőt a holtak között? – hangzik a kérdés.
Az asszonyok pedig csak állnak és nem értenek semmit. Aztán futásnak erednek, hogy mindezt elmondják Péternek és a többieknek. Amikor pedig Jézus személyesen jelenik meg abban a házban, ahol a tanítványok voltak, és amikor Tamás megfoghatta Jézus sebeit, bizonyítást nyert, hogy Jézus valóban feltámadt.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Milyen csodálatos volt ez a köszönésük az első keresztyéneknek. Ebben a köszönésben nincs kétely, nincs bizonytalanság. Csak Krisztus feltámadásában való rendíthetetlen hit. Továbbá az a meggyőződés, hogy Krisztus feltámadását követni fogja mindazok feltámadása, akik Krisztuséi. Krisztus feltámadt, tehát mi is feltámadunk.
Mire alapozták ezt a hitüket? Arra, hogy Isten rég megígérte, hogy Krisztusban mentőövet dob a bűnös, épp ezért elveszett embernek, amibe belekapaszkodva ingyen, kegyelemből, hit által megbocsát és a feltámadás ajándékában részesíti az embert. Tudom, hogy emberi ésszel szinte hihetetlen, mert tapasztalásunknak, materiális gondolkodásunknak mindez ellentmond.
Valaki ezt mondta:
Egy korty a természettudományok poharából ateistává tesz, de a pohár alján ott van az Isten!
Egy osztrák falucska temetőjében minden sír a templom felé néz. Megkérdeztem egy ott élőtől, hogy miért. Azt válaszolta, hogyha eljön a feltámadás, templomukat lássák meg először. Akik így temetkeztek, azokban nem volt kételkedés a feltámadást illetően. Sok temető bejárata felett ez az egy szó olvasható: „feltámadunk”. Nem kérdőjellel, hanem kijelentő módban, ami kizárja a kételkedést.
Isten ígéreteit eddig is maradéktalanul megtartotta. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy utódait nagy néppé teszi. Ugyan több emberöltőnek is el kellett telnie, míg ez megtörtént, hiszen Ábrahámnak egy, de fiának, Izsáknak is csak két gyermeke volt. Aztán József tizenkét gyermeke már valóban azt mutatta, hogy a zsidó nép nagy nép lesz. Azt is megígérte Isten Ábrahámnak, hogy nekik ad egy földet, a „tejjel-mézzel folyó” Kánaánt, ami az ő földjük lesz. Sok évszázad eltelt, hosszú ideig Egyiptomban rabszolgaként is élt a zsidó nép, de lám, Mózes vezetésével elindulnak a szolgaság földjéről, hogy negyven éven át tartó vándorlás után eljussanak Kánaán földjéig, amelyet Józsué irányításával birtokba is vesznek. És elhangzik az az ígéret is, hogy Isten elküldi fiát, a Messiást, a megváltót, az üdvözítőt. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg ez az ígérete is teljesült Istennek, de ez is elérkezett. Karácsonykor megszületett az ígéret gyermeke, Jézus.
Egyetlen ígérete maradt Istennek, amire még várni kell. A feltámadás! De ez az ígéret is biztos alapokon nyugszik, mégpedig Jézus feltámadásán. És mivel Jézus feltámadt, a mi keresztyén reménységünk is megalapozott és biztos. Vallhatjuk kételkedés nélkül az Apostoli Hitvallás szavait:
Hiszem a test feltámadását.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Így köszöntöm magam is ennek a kiadványnak az olvasóit és kívánom, hogy ezen az ünnepen szívüket olyan öröm árassza el, mint az első keresztyénekét. Az én számomra nem kétséges, hogy Isten megvalósítja Krisztusban utolsó ígéretét is, és ahogy nem hagyta fiát a holtak között, úgy bennünket sem fog hagyni, mert Krisztus feltámadt, valóban feltámadt.
Kiss Miklós
nyugalmazott evangélikus esperes
