KÖZélet

A legfontosabb cél nem az érem, hanem hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik az élet bajnokai lesznek

Csoportkép. Hosszú távú célunk, hogy válogatott szintű sportolókat tudjunk kinevelni, és őket a városunkban is meg tudjuk tartani – fogalmazott Ákos.

A Kodomo Sportklub Mosonmagyaróváron kínál sportolási lehetőséget kisgyermekek és fiatalok számára. A foglalkozások alapját az úgynevezett uKIDo adja, amely egy Győrből átvett koncepció. Az uKIDo kifejezés a japán eredetű „uki” (kicsi) és a „do” (út, iskola) szavakból ered, és egy olyan előkészítő mozgásrendszert jelöl, amely játékos formában vezeti be a legkisebbeket a küzdősportok világába – elsősorban a judo alapjaiba. Mozgáskoordináció fejlesztése, közösséghez tartozás és bevezetés a sportolás világába – mindez egyszerre jellemző az edzésekre. Schwendtner Ákossal, a Kodomo Sportklub elnökével beszélgettünk.

Te magad is eredményes judós voltál és a sportágtól sosem szakadtál el. Mégis, mikor és miért érlelődött meg benned a gondolat, hogy gyermekekkel foglalkozz?

Hatéves koromban kezdtem el judózni, és versenyszerűen sportoltam egészen tizennégy éves koromig. Bár egy sérülés miatt volt egy kényszerszünet az életemben, a sporttól soha nem szakadtam el. A judo fegyelmet, tartást és olyan értékrendet adott, amely a mai napig meghatározza a gondolkodásomat. A környezetem részéről többször megfogalmazódott, hogy jól tudok a gyerekekre hatni, tudok tanítani, és hogy érdemes lenne a kisgyerekekkel foglalkoznom. Ezek a visszajelzések bennem is megerősítették, hogy ezen az úton van feladatom. Szerettem volna visszaadni valamit annak a sportnak, amely engem is formált. Ősze Attila egykori edzőm Lébényben akkoriban óvodás gyermekcsoportoknak tartott mozgásfejlesztő foglalkozásokat, és oda hívott el segítségnek. Ez volt az első lépés. 2019 év végén már Mosonmagyaróváron is elkezdődtek a foglalkozások. 2020-ban pedig megalapítottuk a sportklubunkat.

Az elmúlt évekből az egyesület melyik eredményére vagy a legbüszkébb? Mi a szülők visszajelzése, ők miben látják a legnagyobb fejlődést az edzésre rendszeresen járó gyermekek körében?

Büszkék vagyunk az országos bajnoki és diákolimpiai aranyérmekre, valamint a nemzetközi versenyeken szerzett érmekre. Számomra a legfontosabb cél nem az érem, hanem hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik az élet bajnokai lesznek. A szülők leggyakrabban az önbizalom növekedését, a fegyelmezettebb viselkedést és a koncentráció javulását emelik ki – számomra ezek jelentik az igazi sikert. A judo számomra mindig is több volt egyszerű sportnál. Egy olyan nevelési rendszer, amely tiszteletre, kitartásra és egymás megbecsülésére tanít. A gyerekek már egészen kicsi korban megtanulják, hogy a fejlődéshez idő, munka és türelem kell, és hogy kell kezelni a kudarcot, felállni egy vereség után.

A tatamin nem csak dobásokat tanulunk. Megtanuljuk, hogyan kell felállni akkor is, amikor senki nem tapsol. Ezek azok az élmények és tapasztalatok, amelyek később az élet más területein is erőt adnak számukra.

Hány fiatal jár most az általatok szervezett foglalkozásokra? Több év távlatából hogy látod, vannak példák arra, hogy valaki mozgásfejlesztő foglalkozással kezd, majd valamilyen küzdősportban az itt szerzett alapokra építve eredményes sportolóvá válik?

Jelenleg két és fél éves kortól egészen a versenyzői csoportig működnek foglalkozásaink. Egyesületünkben mintegy hatvan judós edz rendszeresen, emellett további hatvan-hetven kisgyermek számára tartunk mozgásfejlesztő foglalkozásokat a legkisebb korosztálytól. Célunk egy tudatos, egymásra épülő, stabil rendszer működtetése, amely erős mozgáskoordinációs alapokat, megfelelő fizikai felkészültséget és mentális stabilitást ad a gyermekeknek.

A legkisebb korosztályban még nem a technika vagy a verseny a lényeg, hanem az alapvető mozgásminták kialakítása. A játékos feladatokon keresztül fejlődik az egyensúlyérzék, a térérzékelés, a reakcióidő és a testtudat. Ha ezek a készségek megfelelően fejlődnek, a gyermekek magabiztosabban mozognak és könnyebben tanulnak.

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez az út működik. Több gyermekünk kezdte nálunk az ukido-foglalkozásokon, majd a judóban – illetve más sportágban –, és az itt megszerzett alapokra építve vált eredményes versenyzővé.

Mik a távlati terveitek, milyen irányba szeretnéd fejleszteni az egyesület munkáját?

Hosszú távú célunk, hogy válogatott szintű sportolókat tudjunk kinevelni, és őket a városunkban is meg tudjuk tartani. Bízom benne, hogy egy helyi sporttagozatos iskolával együttműködve olyan rendszert tudunk kialakítani, ahol a tanulmányok és a versenysport egymást erősítik.

Közös célunk, hogy Mosonmagyaróvár neve a jövőben egyre hangsúlyosabban jelenjen meg a nemzetközi judosportban, és a nálunk nevelkedő sportolók magas szinten képviseljék városunkat.

További cikkek
KÖZélet

Technológiai innováció a Pannon-Magnál

Jelentős mérföldkőhöz érkezett Mosonmagyaróváron a Pannon-Mag-Agrár Kft. Nagyszabású…
Read more
KÖZélet

Óriási fejlődésen mentek át az elmúlt néhány évben a települések

A térségünk folyamatosan fejlődik. Ennek mindenhol jól látható jelei vannak. A fejlődés…
Read more
HédervárKÖZéletKÖZkincs

Kalotaszegi családi emlékek receptekbe zárva

Van, amikor egy márka története nem üzleti tervvel indul, hanem egy érzéssel. A „Kalotaszeg…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük