KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

Szigetköz Élményközpont: ahol kint és bent összeér

Dunaszigetbe hívja az érdeklődőket az egész évben működő Szigetköz Élményközpont. A létesítmény, amely 2023 decemberében nyitott, közelebb hozza a természetet a látogatókhoz. A kezdeti nehézségekről és örömökről kérdeztük a fenntartókat.

Lassan két éve, hogy megnyílt a Szigetköz Élményközpont Dunaszigeten, amely vezetői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az év minden szakában színes, izgalmas ismeretanyaggal szolgálja ki szigetközi tájegység iránt érdeklődőket. A Dunaszigeti Ökoparkban megépült kétszintes épület földszintjén 250 négyzetméteren interaktív kiállítás fogadja az ide érkezőket. Az emeleten pedig lepkeház és egy multifunkcionális terem kapott helyett.

Ahogy azt a nyitás előtt megírtuk, a projekt egy szlovák-magyar határon átívelő pályázatnak köszönhetően, mintegy 630 ezer eurós támogatásból valósult meg.

Az élményközpont nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Természetesen vannak dolgok, amik kevésbé, vannak, amik jobban működnek

– kezdi a létesítményt működtető Pisztráng Kör Egyesület részéről Fűzfa Mónika, akit az első időszak tapasztalatairól kérdezünk. 

Azt a célt, hogy négyévszakosan működjünk, sikerült elérnünk, bár egyelőre azt látjuk, hogy a téli időszakban, főleg november és decemberben nagyon nehéz kimozdítani a csoportokat vidékre, viszont májusban, júniusban és júliusban szinte teltházzal működünk. A látogatószám éves szinten nagyjából négy-ötezer főre tehető

– mondja az egyesület koordinációs vezetője.

A látogatóközpontba nagyjából fele-fele arányban érkeznek környékbeliek és turisták. Az intézménybe egyéni vendégeket, családokat, de óvodás és iskolai csoportokat is várnak, hiszen minden korosztály számára készültek izgalmas projektekkel. Ezek közül eddig talán a legkedveltebb az akvaterrárium-rendszer, illetve a hódvár- és hódgát rendszer volt; utóbbi gyönyörűen mutatja be a hódokat, mint ökoszisztéma-mérnököket. Emellett nagyon szeretik a gyerekek a tapogatófalakat, ahol nem tudják, mibe nyúlnak, mit fognak meg, csak tapintás útján érzékelik a kiállítási elemeket, de népszerűek körükben a repülő madarak is. Továbbá nagyon kedveltek a sportos feladatok, mint az interaktív evezőpad és szigetközi tekerés, valamint a „válj madárrá” projekt, ahol különböző szigetközi és Duna menti értékes területek fölött „repülhetnek” digitális eszközök segítségével.

Néhány ötletünk a vártnál is jobban megmozgatta az embereket. A projekthetek váratlan sikert arattak, melyek során új, izgalmas foglalkozásokon vehettek részt a diákok. Ilyenek például a terepgyakorlatok, amiket az erdőben avarrostákkal, a réten fűhálókkal, a vízparton hálókkal végeztek a diákok. Az épületben bagolyköpeteket boncoltak és vizsgáltak, koponyákat figyeltek meg, halakat tanulmányoztak. Ezekről a hetekről nagyon jó visszajelzést kaptunk. Kalandos volt, ami az egyik Vízivándor táborozó gyerekcsapattal fordult elő, hogy a folyamatos eső miatt beáztak a sátrak, ezért bekényszerültek az Élményközpontba éjszakára. Nagyon jól érezték magukat idebent, a hódvárban is szunyókáltak, így szálláshelyként is meglepően jól funkcionált az épület. Ezeken kívül több esküvő helyszíne is volt már. A szertartást vagy az Ökopark fűzkápolnájában vagy az Élményközpont kiállítóterében tartották, majd a vendégfogadást, vacsorát, táncot az emeleten a Társastérben rendezték. Ebben a tekintetben is jól működött a központ. Illetve a mozi is nagy meglepetést okozott azzal, hogy ilyen jól üzemel és valóban remek élményt ad

– sorolja Fűzfa Mónika mindazon megoldásokat, amik a vártnál nagyobb sikert arattak.

Az első időszakban természetesen a kezdeti nehézségek sem kerülték el a központot. Feladta például a leckét a Társastér kialakítása a Pisztráng Kör tagjai számára. Az egyik legnagyobb kihívás az itteni borzasztóan erős visszhang megszűntetése volt.  

A terem így nem funkcionált jól. Szerencsére ezt már sikerült megoldanunk. Hangelnyelő paneleket szereltünk fel, így mára már szuperül működik a tér

– magyarázza a szakember. 

A csillagászat technikai eszközei is nehézségeket okoztak eleinte, de ez is szépen megoldódott, így ma már a csillagászat programunk is fantasztikus élmény.  Ami a kezdetektől a mai napig folyamatos fejtörést okoz, az az aquapónia-rendszer, valamint a lepkeház működtetése. Mindig adódnak újabb feladatok ezeken a területeken, de igyekszünk mindenre jól reagálni. Vannak programjaink, amik folyamatosan fejlődnek, alakulnak. Úgy tűnik, hogy nagy az érdeklődés az ötleteink iránt

– teszi hozzá. 

Az egyesület munkájának legjobb elismerése talán a sok pozitív visszajelzés, amit a látogatóktól kapnak. Elmondásuk szerint a vendégek elégedettségének fő bizonyítéka, hogy rengeteg a visszatérő csapat. Több óvodás csoport is volt, akik tavaly és idén is felkeresték az élményközpontot és jövőre is tervezik ide a kirándulást.

A legszebb pillanatokat eddig a bábszínházak okozták, amiknek szintén várakozáson felüli volt a sikerük. Fantasztikus látni, ahogy a pici gyerekek mennyire tudnak élvezni egy-egy előadást

– meséli Fűzfa Mónika.

A négyévszakos jelleg jegyében az Élményközpont dolgozói már készülnek nem csak az őszi, de a téli időszakra is. Ezekben a hónapokban témanapokra hívják az érdeklődőket. 

Jelenleg az almák értek meg, azok potyognak és azokat takarítják be. Ezekből almás sütemények, italok és különféle ételek születnek. Hamarosan a tök is beérik, amelyből a süteményektől a levesekig számos ízletes fogás kerül majd az asztalra. Az adventi időszakban pedig az ökopark terményeiből a látogatók bevonásával díszeket alkotnak, amelyeket a résztvevők haza is vihetnek. Ezen kívül méhviaszból márthatnak gyertyát, az ott élő birkák gyapjából pedig nemezelhetnek karácsonyfa díszt. Mindebből az is kiderül, hogy az élményközpont nem csak az épület belsejében, de az udvarán, illetve az Ökopark egész területén is működik. 

A következő cél az, hogy a kerteket, az Ökoparkot még szorosabban kapcsoljuk  az oktatáshoz, ezért tíz állomásból álló, érzékekkel foglalkozó, ugyanakkor érzékenyítő szerepet is betöltő ösvényt hozunk létre. Ezek elméletileg jövő tavaszra elkészülnek, kíváncsian várjuk fogadtatásukat. Persze tervünk még rengeteg van, lépésről lépésre haladunk

– hangsúlyozza Fűzfa Mónika, akit beszélgetésünk végén arra kérünk, jellemezze egy, leginkább rá illő szóval a Szigetköz Élményközpontot: 

„Ez fogós kérdés, kicsit több szóval tudnánk a legjobban leírni: Ahol a kint és bent összeér”.

További cikkek
KÖZbensőKÖZéletKÖZösség

A karácsonyi fotózások varázsa

Ahogy beköszönt a november, a levegőben már ott lebeg az ünnepi készülődés izgalma. A…
Read more
KÖZéletKÖZösség

Szigetközi családok és a nagyvilág – bepillantás az AFS csereprogram kulisszái mögé

A szigetközi családok leggyakrabban olasz és thai diákokat fogadnak – tudjuk meg az AFS…
Read more
KÖZéletKÖZösségLipót

Ne bántsátok egymást! – A lipóti iskola is csatlakozott a bántalmazás elleni kampányhoz

Piros lapot mutattak az osztályon belüli bántalmazásnak a lipóti iskola diákjai. Az ősz…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük