KÖZélet

A munkakedv nem életkori sajátosság

A nyárnak vége, a diákmunkának azonban korántsem. A jövőjüket egyre tudatosabban tervező fiatalok körében ma már megszokott, hogy a tanév alatt is dolgoznak. A cégek pedig már értük is versengenek.

Magyarországon a 15. évüket betöltött fiatalok kezdhetnek el dolgozni. A tinédzserek vagy épp szüleik körében mindig is népszerű volt a nyári diákmunka lehetősége. Ezzel a jövedelmet és tapasztalatot is szerezhettek. Sőt, akár az önéletrajzukban is feltüntethetik, mivel foglalkoztak, ha csak néhány hétig-hónapig is – így nem kell üresen hagyniuk a “munkatapasztalatok” részt sem az első komolyabb állásra való jelentkezés előtt.

Napjainkra pedig az is elterjedt, hogy a diákok a tanévkezdéssel sem hagyják abba a munkát, hanem az órarendjükkel összeegyeztethető beosztásban továbbra is dolgoznak, hogy megkeressék vagy éppen kiegészítsék zsebpénzüket.

Ezt hangsúlyozza az UNI Smart Iskolaszövetkezet üzletágvezetője, Papp Nóra is, aki szerint a fiatalok tudatosan készülnek a jövőre, ezért a diákmunka már nem szezonális jellegű. Nagyon sokan keresik a folyamatos lehetőséget biztosító feladatköröket. Legyen szó gyakornoki, kereskedelmi vagy bármilyen típusú munkáról. Számos cég kínál állást a fiataloknak, amelyek megtalálásában országszerte több szövetkezet segít. Ilyen az UNI Smart is, amely digitális szolgáltatóként, országos lefedettséggel, Győrben és Mosonmagyaróváron is aktívan tevékenykedik. Őket kérdeztük az iskola melletti munkalehetőségekkel kapcsolatban.

Tapasztalatuk szerint mostanra nem csak a diákok, de a cégek hozzáállása is sokat változott. 

Mindenben igyekszünk támogatni a megbízóinkat és szövetkezeti tagjainkat. Így a szakmai útmutatásainknak, tanácsainknak köszönhetően, az elmúlt években tapasztalható a szemléletmódváltás, illetve a munkaerőpiaccal összefüggő trendek és a munkaerőhiány is hozzájárultak az újító gondolkodáshoz. Átértékelődött a diákmunka fogalma, és a fiatalokban a jövő utánpótlás generációját látják, nem pedig a pillanatnyilag segítő kezeket. Ezek összességében a cégeket abba az irányba terelték, hogy alkalmazkodjanak rugalmasabban a hallgatók iskolai elfoglaltságaihoz, illetve utánpótlás és mentori programokat indítsanak. Sok diákot már tanulmányaik befejezése előtt leigazolnak, és a diákmunka ideje alatt is teljes értékű munkatársként kezelnek. Beintegrálják őket a belsős képzési programokba, plusz juttatásokat kapnak, és részt vehetnek a céges rendezvényeken. De tapasztaltunk már olyat is, hogy jutalom nyaralással díjazták a munkájukat, vagy külföldi üzleti útra is elkísérhették az adott menedzsert. A vendéglátás-turizmusban, sok helyen szállást, étkezést biztosítanak a számukra, kereskedelmi vonalon pedig, számos esetben, boltvezető-helyettesi képzésbe kerülnek bevonásra

– sorolja a diákmunka előnyeit Papp Nóra.

Ha pedig konkrét munkalehetőségekről beszélünk, két kategóriát kell vizsgálnunk. Az egyik a 18 éven aluli diákoké, a másik a nagykorúakra vonatkozik. 

Az első csoport jellemzően az iskolai szünetekben tud nagyobb volumenben munkát vállalni, hiszen a középiskolásoknak kötöttebb a tanulmányi rendje. Többek között ennek is köszönhető, hogy az iskolai szünetekben, különösen a nyáriban, megugrik a foglalkoztatott diákok száma, illetve ilyenkor több a szezonális munkalehetőség is. Ezen túl az életkori sajátosságokból adódóan, korlátozottabb, hogy milyen feladatkörökben alkalmazhatók. A második csoportba tartozó, felsőoktatásban résztvevő diákokról elmondható, hogy nagy százalékban egész évben dolgoznak, iskola mellett jellemzően heti húsz-huszonöt órában, tanév végétől pedig teljes munkaidőben. A lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen. Nagymértékű igény mutatkozik a munkájukra, szektortól függetlenül. Hogy példákkal is éljünk, a recepcióstól, az árufeltöltőig, a kasszáson át, a különböző szellemi munkakörökig, minden megtalálható a palettán. Amit fontos lehet megjegyezni, hogy a kiemelt turisztikai régiókban, illetve a nagyobb városokban és azok vonzáskörzetében a legszélesebb a kínálat

– avat be a szakember. 

A tevékeny, tudatos hozzáállás és az iskola melletti munka számos előnye közé tartozik a rugalmasság. A hazai cégek így értékes munkaerőre tehetnek szert, míg a fiatalok, akik szövetkezeti kereteken belül megismerkednek a munka világával, nem pályakezdőként találkoznak majd először ezzel a közeggel és a kihívásaival.

Előzetesen lehetőségük volt több területen kipróbálni magukat diákéveik alatt, ezáltal már belépéskor releváns tapasztalattal, és széleskörű látásmóddal gazdagíthatják az adott szervezeti kultúrát. Régebben érzékelhető volt egy olyan sztereotípia, hogy a diákok megbízhatatlanok és nem veszik komolyan a munkát. Nyilván a nagy számok törvénye alapján minden foglalkoztató találkozott problémás helyzettel, de úgy gondoljuk, a munkához való hozzáállás nem életkori sajátosság. Mi a jelen helyzetben nem ezt tartjuk a legnagyobb buktatónak a cégek szempontjából. Sokkal inkább azt, hogy a jól teljesítő, szorgalmas, képzett diákokat egyik pillanatról a másikra elcsábíthatja egy többet, jobbat ígérő vállalat. Az elmúlt évek tanulsága, hogy már a diákokért is verseny alakult ki a munkaerőpiacon. A fiataloknál a tanév közbeni munkavállalás nehézsége a tanulmányok és a dolgos napok egyensúlyának a megteremtése. A cégek számára ilyenkor problémát okozhat, hogy több időt kell várni egy-egy olyan pozíció betöltésére, ami hosszú távú lehetőséget kínál. Ez különösen igaz a szeptemberi-októberi időszakban, amikor az órarendek alakulófélben vannak

– folytatja Papp Nóra.

Az egyértelműen látszik, hogy a diákmunka mind az ezt vállaló fiataloknak, mind pedig az őket alkalmazó cégeknek nagy előnyt jelent. Előbbiekkel összefüggésben a tapasztalatszerzés mellett kevesebb szó esik azokról az értékes készségekről, amelyeket elsajátíthatnak munkavégzés közben, vagy arról a kapcsolati tőkéről, amit maguknak kovácsolhatnak, a megkötött barátságokról, az élményekről – ezek mind-mind komoly alapot biztosítanak a későbbi karrierúthoz. Sokaknak pályaválasztásban is nagy segítség az, hogy a diákévek alatt, szabadon, elkötelezettség nélkül, több pozícióba is betekintést nyerhetnek. Az UNI Smart meglátása, hogy a cégek is pozitívumként értékelik a kiválasztás során a diákmunkával megszerzett tudást.

A szövetkezet pedig néhány jó tanáccsal is szolgál a diákoknak, hogy sikeresek legyenek a jelentkezéskor.

Az ápolt megjelenés már alapvető követelménynek számít, a digitális és nyelvi készségek is fontos elvárások a legtöbb helyen, így érdemes az e területen megszerzett tudást kihangsúlyozni.

A jelentkező legyen pontos és igényes magára, valamint a munkakörnyezetére egyaránt. A jó kommunikációs készség is sokat segít, valamint a másokkal szembeni elfogadás képessége. Bizonyos munkakörökben pedig kifejezetten keresik a kívül-belül színes egyéniségeket.

A cégeknek kell, hogy legyen elképzelésük a kereséssel kapcsolatban, bár ebben is szükség van rugalmasságra. Míg a szövetkezetnek küldetése kell, hogy legyen, a fiatalok patronálása. Nagyon sokszor találkoztunk azzal, hogy igen is van átjárhatóság feladatkörök között. Példával élve, megvan a felsőfokon idegennyelvet beszélő jelölt, de nem gazdasági szakos hallgató, ezért első körben elutasítják. Holott a pozíció leírása alapján semmilyen olyan feladat nem volt meghatározva, ami szakirányú tanulmányok folytatását kívánta volna. Ekkor jövünk mi, és hozzuk egymáshoz közelebb a feleket. Számtalan ilyen sikersztori után joggal kijelenthetjük, ahhoz, hogy a kereslet találkozzon a kínálattal, mindkét oldal részéről elengedhetetlen a bátorság és a látókör kiszélesítése, hiszen, egy jó mentori rendszerben, sok minden megtanulható

– hangsúlyozza zárásul Papp Nóra.
További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZlekedésKÖZösségMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Minőség és innováció: együttműködik a Trigo Quality Support Kft. és a Széchenyi István Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Trigo Quality Support Kft., a Széchenyi István…
Read more
DunaszigetKÖZéletKÖZkincsKÖZösségSzigetKÖZéletTelepülések

Folyamatos a fejlődés és az alkalmazkodás a Dunaszigeti Zöldségközösségben

A gazdálkodásból élő, terményeiket megosztó Payr Anna és Czina Ferenc igyekszik lépést…
Read more
KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Sikeresen lezajlott „A konyha piaca 2.0”!

Mosonmagyaróváron szeptember 28-án, vasárnap újra életre kelt a Malom Placc, amely ezúttal a…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük