KÖZéletKÖZlekedés

Úton a család – így ne kapj frászt a nyaralástól

A nyaralás fogalma egészen megváltozik, ha az ember a szingli évek után családostul, egy vagy akár több gyerekkel vág neki a kalandoknak. Valóban lőttek a pihenésnek, vagy csak más értelmet kapott a feltöltődés fogalma? 

Adott egy mozaikcsalád, két felnőtt és három gyerek – egy tinédzser (16 éves), egy kiskamasz (11) és egy baba (1,5). Egy utazás nagy kihívásnak tűnhet ebben a csapatban és ez így is van! Azonban nem kell lemondani a kalandokról, csak mert átalakult a családfelállás. 

Alább következzen néhány jótanács egy tapasztalt családos utazó tollából:

Az utazási idő nálunk az egyik legfőbb szempont az úti cél kiválasztásánál. Fiam a negyedik hónapját Albániában töltötte be, ahova nem volt egy óra a repülés hossza. Ez után a két órára lévő Marseille már kicsit nehézkesebb volt, a debreceni háromórás vonatozás viszont szinte meg se kottyant. 

A vonat talán a legkényelmesebb közlekedési eszköz, utána következik a repülőgép. Ezeken lehet mozogni, a nagyobbak önállóan is el tudnak menni például a mosdóba. Az autóban nyűgösebbek vagyunk mindannyian, a hiszti mértéke egyenesen arányos a mozgásigényünkkel. Szóval nyaralás foglalása előtt tegyük fel magunknak a kérdést mi felnőttek: mennyi ideig bírjuk kezelni a családot az úton? 

A nagyoknál (sajnos) a legnépszerűbb elfoglaltság a telefon. A kicsinek viszont megvannak az úti kedvencei. A legjobbak a különböző felületekre feltapadó, majd onnan eltávolítható, pörgethető, vagy gombnyomásra hangot és fényjelzést adó játékok. Ez utóbbit egy szűk fapados repülőjáraton a szomszéd üléseket elfoglalók nem biztos, hogy értékelik, de a gyereksírás VS villogó kisautó közül szerintem mindenki inkább a másodikat preferálná. Tipp még, hogy a műanyag játékokat részesítsük előnyben, mert azok akár fertőtlenítő hatású nedves törlővel is könnyen tisztíthatók, ha a gyerkőc lehajigálja őket.

A pakolás az utazás talán egyik legkellemetlenebb velejárója. Mi igyekszünk gazdaságosan csomagolni, repülni a „mindenki egy hátizsákot hoz és arra vigyáz” elvvel szoktunk. Kisfiamnak pedig beszereztünk egy egészen kicsire összecsukható babakocsit, amit eddig mind a WizzAir, mind pedig a Ryanair fedélzetére ingyenesen magunkkal vihettünk, így nem kellett leszállás után hosszasan várakozni a poggyászkiadó csarnokban. Erről indulás előtt érdemes érdeklődni a légitársaság oldalán, mivel a szabályozások gyakran változnak. Utazós babakocsit akár használtan is lehet vásárolni, jelentősen olcsóbban. Mellé pedig jó magunknál tartani egy hordozót is, ami praktikus például a reptéri buszokon, a macskaköves utakon vagy a hosszú lépcsősorokon megközelíthető látványosságoknál.

Én itthon sokat küzdök a képernyőidő ellen. A nyaralásokon különösen nem szeretném, ha a közösségi média görgetésével telne el az idő. El kell azonban fogadni, hogy a fiatalok életének nagyon fontos része a kapcsolattartás a barátokkal. Nem csak arról van szó, hogy megosszuk a nyaraláson készült képeket, de a tizenévesek gyakran úgy érzik, kimaradnak valamiből, amíg nem kommunikálnak a társaikkal. A nagyobb nyugalom érdekében tehát én támogatom, hogy tudjanak netezni a  gyerekek akár külföldön is, de a határok szigorú meghúzása mellett.

A gondos gyógyszerkészlet összekészítése mellett jó tudni, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya mindannyiunknak ingyenesen igényelhető, akik Magyarországon vagy az Európai Unió más tagállamaiban lakcímmel rendelkezünk. Ezzel a kártyával a magyar egészségbiztosítás terhére vehetünk igénybe egészségügyi szolgáltatásokat külföldön is. Ezt a kék plasztikkártyát a kormányhivatal, a kormányablak, valamint a NEAK adja ki. Az igénylésről és az igazolvány érvényességéről bővebben a neak.gov.hu oldalon olvashatunk.

Nálunk ez igazán kardinális kérdés, hiszen egy hozzátáplálás sűrűjében tartó totyogóssal, egy kizárólag halrudacskát evő fiúval, illetve egy cöliákiás (ami a gluténérzékenység súlyosabb fajtájának nevezhető) és szigorúan csak egészséges ételeket fogyasztó tinivel utazunk.

Nekünk bevált, hogy előre rákeresünk, milyen boltok lesznek majd a közelünkben. Sok helyen ugyanazokkal a cégekkel találkozunk, mint itthon. Ha pedig helyi kereskedésbe mennénk, soknak már van online felülete is, ahol előre rákereshetünk az egyes termékekre. E mellett a szállásadótól, illetve helyi Facebook-csoportokban szoktam érdeklődni. Így derült ki, hogy Franciaországban például nem kapható az a tápszer, amelyet mi itthon használunk. 

Érdemes minden napra megtervezni, hogy hova akarunk eljutni, ha pedig ehhez tömegközlekedést kell igénybe venni, akkor az honnan és mikor indul, hol tudunk majd erre jegyet venni. Nagyon kellemetlen órákat várni egy idegen város vasútállomásán a gyerekekkel, meg két tonna strandholmival, amit egy mesésnek ígérkező tengerpartra akartunk magunkkal vinni. 

Ez az előző pont kiegészítése is lehetne. Egész biztos, hogy rengeteg váratlan és nehéz helyzet tesz majd minket próbára. Baselben például a nagyfiú lába megfájdult, miközben már fél órát sétáltunk a szállástól és épp a semmi közepén jártunk. Ha nem tudjuk elengedni a tökéletes időtöltéshez fűzött reményeinket, akkor egy nagy összeveszés könnyen rányomhatja a bélyegét az egész utazásra.

Fontos, hogy olyan helyekre is eljussunk, amire a gyerekek kíváncsiak. Ők már egészen korán kiszabadulnak az internetre és hozzák is a különleges lehetőségeket, amiket a TikTokon vagy az Instagramon ajánlgat nekik egy influenszer. Ettől ugyan néha égnek áll a hajunk, főleg ha Svájcban egy németországi épüületet akarnak mindenképp megkeresni – de tény, hogy sok jó ötlet is származik tőlük, így róluk is szól a nyaralás, sőt motiváltabbak lesznek, ha még egy kicsit sétálni kell. 

Az utazásokat szabad élvezni felelősségteljes felnőttként is; szabad olyat csinálni, amit mi szeretnénk. Szabad elvárni, hogy időben keljenek a gyerekek egy tartalmas naphoz, és szabad megvenni azt a buszjegyet, hogy ne kelljen tovább kutyagolni; vagy befizetni a hamburgerre az otthonról elcipelt rántotthúsos szendvics helyett (majd apa megeszi).

Írta: Kamocsai Rita

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZlekedésKÖZösségMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Minőség és innováció: együttműködik a Trigo Quality Support Kft. és a Széchenyi István Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Trigo Quality Support Kft., a Széchenyi István…
Read more
DunaszigetKÖZéletKÖZkincsKÖZösségSzigetKÖZéletTelepülések

Folyamatos a fejlődés és az alkalmazkodás a Dunaszigeti Zöldségközösségben

A gazdálkodásból élő, terményeiket megosztó Payr Anna és Czina Ferenc igyekszik lépést…
Read more
KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Sikeresen lezajlott „A konyha piaca 2.0”!

Mosonmagyaróváron szeptember 28-án, vasárnap újra életre kelt a Malom Placc, amely ezúttal a…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük