KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Új, 10 milliárdos pályázat segíti a gazdaságátadást

Megjelent a „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című, KAP-RD07-1-25 kódszámú pályázati felhívás, amely 10 milliárd forintos keretösszeggel ösztönzi az agrárgenerációváltást. A támogatás célja, hogy elősegítse az idősebb gazdálkodók és a fiatalabb generáció közötti tudás- és gazdaságátadást, ezzel biztosítva a hazai mezőgazdaság folytonosságát és versenyképességét.

A program központi eleme, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő, legalább tíz éve gazdálkodó termelők átadhassák működő gazdaságukat olyan fiatal gazdáknak, akik szakirányú végzettséggel rendelkeznek. A pályázat keretében a gazdaságátadók egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, amelynek összege 4 és 20 millió forint között mozoghat.

A felhívás kiemelt célja a tudás és tapasztalat átadása: kötelező elem a legalább egyéves mentorálás, amely során az átadó gazdálkodó segíti az átvevőt a sikeres folytatásban. Ez a folyamat nem csupán az adminisztratív lépésekről szól, hanem valódi szakmai együttműködést is jelent a generációk között.

A támogatási kérelmeket több ütemben lehet benyújtani 2025. augusztus 28. és 2026. július 1. között. Az első szakasz szeptember 10-ig tart, majd további három ütemben nyílik lehetőség a pályázatok beadására.

Az igénybevételhez elengedhetetlen, hogy a gazdaság legalább 10 000 euró STÉ üzemmérettel vagy árbevétellel rendelkezzen és az átvevő fél megfelelő agrárszakmai képzettséggel bírjon. A kérelemhez csatolni kell a gazdaságátadási szándéknyilatkozatot is.

A támogatás felhasználható a gazdaság átadásához kapcsolódó szerződések, jogi és adminisztratív kötelezettségek rendezésére, valamint az átadó gazdálkodásának szabályszerű lezárására.

A pályázati felhívás részletes feltételei és a szükséges dokumentumok elérhetők a kap.gov.hu hivatalos oldalon.

Árvay-Szöke Nóra, vidék- és térségfejlesztési szakértő

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZlekedésKÖZösségMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Minőség és innováció: együttműködik a Trigo Quality Support Kft. és a Széchenyi István Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Trigo Quality Support Kft., a Széchenyi István…
Read more
DunaszigetKÖZéletKÖZkincsKÖZösségSzigetKÖZéletTelepülések

Folyamatos a fejlődés és az alkalmazkodás a Dunaszigeti Zöldségközösségben

A gazdálkodásból élő, terményeiket megosztó Payr Anna és Czina Ferenc igyekszik lépést…
Read more
KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Sikeresen lezajlott „A konyha piaca 2.0”!

Mosonmagyaróváron szeptember 28-án, vasárnap újra életre kelt a Malom Placc, amely ezúttal a…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük