Felkészítés, képzések, empátia, jó kommunikációs készség – íme a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál tevékenykedők eszköztára. Az ingyenesen hívható 116 111 számot tárcsázva megnyugtató hangú, felkészült önkéntesekkel találkozhatnak a nehézségekkel küszködő gyerekek és fiatalok.
Bajban van, úgy érzi, senki sem érti meg, nincs kihez fordulni és még csak gyerek, alig van tapasztalata az életről… Felhívja a 116 111-et vagy ír chaten a kek-vonal.hu-n. Nevet sem kell mondania és máris érkezik a segítség, a meghallgatás, a támogatás. Hatalmas lehetőség ez mindazoknak, akiknek szükségük van rá; de kik azok, akik a vonal másik oldalán fogadják a megkereséseket? A szigetközi Rebeka, pszichológus szakos hallgató négy éve önkénteskedik a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál, ő mesélt portálunknak tapasztalatairól. Mindezt teljes neve elhallgatását kérve, óvva őt egy esetleg túlzásokba eső betelefonálótól.
Még gimnázium alatt hallottam az alapítványról és egyetemistaként eldöntöttem, hogy csatlakozom hozzájuk. Nagyon jól tettem, mert itt egy szuper közösségbe kerültem. A jelentkezést egy személyes interjú, a felvételt pedig egy képzés követte és erkölcsi bizonyítványra is szükség volt. Számomra itt a legfontosabb a közösség megtartó ereje. Rendszeresen vannak szakmai és a csapatot erősítő programok
– kezdi a győri önkéntes.
„Azt, hogy mennyi tudok segíteni, azt magamnak osztom be. Az önkéntesek részéről havi 3 alkalommal 4-4 óra a minimum, az éjszakás megbízott ügyelők általában havi 2-3 alkalommal visznek 11 órás ügyeleti blokkokat. Az önkéntesek telefonon és chaten a budapesti központból segítenek, a beérkező segélykérő leveleket lehet otthonról is megválaszolni, valamint tapasztalatabb éjszakás ügyelők ügyelhetnek otthonról is, ha meg tudják oldani ennek feltételeit és zavartalan körülményeket teremteni.. Az irodában egy nehezebb hívás után azonnal át tudom beszélni a hallottakat. Erre egyébként a szupervíziós alkalmak során van lehetőség, ahol az ügyelői személyiségünket fejlesztjük.”
A kék vonalnál 24 éves korig lehet segítséget kérni. Általában a 14-18 évesek keresik őket, de volt 10 éves betelefonáló is, vagy akár még fiatalabb is. Az önkéntes tapasztalatai szerint a legtöbbször érzelmi, sőt akár fizikai bántalmazás miatt keresik őket a gyerekek, de gyakori a bullying, az internetes zaklatás és visszaélés is. A fiatalok mellett az aggódó szülők, barátok is hívhatják ezt a számot, ahol tájékozódhatnak arról, miként segíthetik szerettüket.
Eleinte én jobban szerettem chaten beszélgetni, most már úgy érzem, telefonon könnyebben nyílnak meg a fiatalok. Sokszor mondják, hogy nagyon megnyugtató hangunk van, illetve mi is sok információt le tudunk vonni ha halljuk a másik felet. Szóban talán könnyebb beszélni, a chatet akkor érdemes választani, ha nem egyedül van valaki a szobában és nem tud telefonálni
– magyarázza Rebeka, aki arról is beszél, számára a legnagyobb kihívást az jelenti, ha olyan témával keresik meg, amelynek egy-egy aspektusában ő is érintett, személyesen is tapasztalt hasonlót.
„Természetesen függetlennek kell maradnunk, a saját érzelmeinket nem vihetjük bele a beszélgetésünkbe. A képzések adnak egy jó hátteret mind ahhoz, hogy hogyan kommunikáljunk, mind pedig a lelki háttérhez. Megnyugtató tudni, hogy mindent megtettem, ott voltam, meghallgattam, legjobb tudásom szerint segítettem. Ha úgy érzem, további segítséget igényel a hívó, akkor az kell, hogy a beszélgetés céljává váljon, hogy a megkereső mondjon le az anonimitásáról, annak érdekében, hogy személyes segítséget is kaphasson a megfelelő szakemberektől. Ha ez megtörténik, akkor a szakmai stáb egy tagja továbbviszi az ügyet. Ő felveszi a kapcsolatot a családsegítő központtal, esetleg segít pszichológust keresni. Általában ezeket a lépéseket viszont sok-sok beszélgetés előzi meg. Ez egyrészt szakmai konzultációt jelent, másrészt a megkeresővel való bizalom felépítését. Vannak annyira akut helyzetek, hogy a segítség nem várhat. Ilyenkor az ügyelő feladata az is, hogy mentőt hívjon a megkeresőhöz” – tudjuk meg a győri segítőtől. Szerinte a legfontosabb tulajdonsága egy Kék Vonal-önkéntesnek az empátia és a figyelem, hogy tudjon úgy másokra koncentrálni, hogy olyankor csak a hívó számít.
Itt mindenki ugyanazon értékek mentén gondolkodik. Az számít, hogy a gyerekek jól legyenek. Ez pedig egy jó támaszt ad nekünk is és a hívónak
– zárja a beszélgetést Rebeka.
Aki érez magában elég elhivatottságot, hogy csatlakozzon az alapítványhoz, az figyelje a honlapjukat, ahol időről időre keresnek önkénteseket, illetve külsősöknek is szervez webinárokat, amelyek célja a tudásátadás, és amelyek meghallgatásával bárki ismerkedhet az önkéntesek munkájával.
Írta: Kamocsai Rita
