KÖZéletKÖZlekedés

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Új szabályozás vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. A változtatások következtében a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba.

Idén szeptember végéig 126 esetben történt tehergépjármű által okozott közúti baleset Magyarországon: ebből 15 halálos kimenetelű volt. A balesetek között jelentős arányt képviselnek a kamionok által lakott területen okozott súlyos, akár halálos kimenetelű szerencsétlenségek. Több esetben nehézgépjármű gyalogost gázolt vagy épületeknek ütközött.

Az autópályák és autóutak azonban forgalombiztonsági szempontból kevésbé kockázatosak, hiszen a pályatestek irányonként fizikailag elválasztottak, elkerülik a lakott területeket, a forgalmukat pedig nem akadályozzák lassújárművek. 

A most elfogadott és jövő év januárjától életbe lépő kormányzati intézkedéscsomag célja ezért az, hogy a tehergépjárműveket – ha azok nem közvetlenül egy adott térség vagy településcsoport lakóit szolgálják ki – az alacsonyabb díjszintű főutak vagy a díjmentes mellékutak felől a négysávos, gyorsforgalmi úthálózatra terelje, illetve ott tartsa.

A lépésnek – a vidéken élő polgárok közlekedésbiztonságának és életminőségén javításán túl – előnye az is, hogy olyan többletbevételhez juttatja az államot, amelyet azután a hazai úthálózat fejlesztésére használhat fel.

–       Országos súlykorlátozási program – 60 új helyszínnel. A súlykorlátozó táblák kihelyezése várhatóan 2025 decemberének végéig minden érintett útszakaszon megtörténik. A program előre haladtával az önkormányzatoktól és a lakosságtól érkező további igényeket az Építési és Közlekedési Minisztérium folyamatosan feldolgozza, az új igények teljesítése várhatóan 2026 márciusáig lezárul.

–       Emelkednek a tehergépjárművekre vonatkozó útdíjak a főutakonA tehergépjárművek által fizetendő megtett úttal arányos útdíjak a következők szerint módosulnak. A díjemelés a gyorsforgalmi utakon valósul meg (J2–J5, M2–M3 kategóriák), főutakon pedig a tehergépjármű-kategóriákban a gyorsforgalmi utak díjszintjéhez közelítő díjszint lép életbe (J2–J5).

–       Egységes és visszatartóbb bírságrendszer. Emelkednek a közúti szabályszegésekhez kapcsolódó bírságok: a megtett úttal arányos útdíjrendszerben a jogosulatlan úthasználathoz kapcsolódó, 0–120 perces időszakra vonatkozó közigazgatási bírságok például 30%-kal nőnek. A „Korlátozott forgalmú övezet”, a „Súlykorlátozás”, valamint a „Tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblák megsértése esetén a bírság összege 100 000 forintra nő, a korábbi 47 000 forintról.

A mostani kormányzati döntést országos forgalomvizsgálat előzte meg, amely külön elemezte azokat a helyzeteket, amikor a kamionok a gyorsforgalmi utak helyett az alacsonyabb díjszintű főutakat vagy a díjmentes mellékutakat választják. A vizsgálat a négysávos úthálózatról való lehajtás elsődleges okaként – az esetleges torlódások elkerülésén túl – az alacsonyabb útdíjfizetési kötelezettséget állapította meg.

A szakemberek számításai szerint az útdíjemelés 5-15 %-os forgalmi átterelődést eredményezhet a főúthálózatról a gyorsforgalmi úthálózatra. Az átterelődés ott lesz nagyobb mértékű, ahol súlykorlátozás is bevezetésre kerül. 

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes az intézkedéscsomag kapcsán kiemelte, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen mértékben fejlődött a hazai négysávos utak hálózata, ami lehetőséget teremt arra, hogy a kormányzat a teherforgalom terelésével is védje a vidéki települések lakóit. Az új szabályozásnak köszönhetően a teherforgalom az ország legbiztonságosabb, legnagyobb teherbírású úthálózatán marad. Az elmúlt három évben a gyorsforgalmi úthálózat folyamatos felújítás alatt állnak, így azok készek a főútról átterelődő forgalom fogadására.

Forrás: Építési és Közlekedési Minisztérium

További cikkek
KÖZbensőKÖZélet

Advent második vasárnapja van, ma felgyullad a remény lángja

Advent második vasárnapján a gyertyagyújtás a remény üzenetét helyezi a középpontba. Azt…
Read more
KÖZbensőKÖZélet

December 6. – Szent Miklós napja: régi szokások és mai hagyományok

December 6-a évszázadok óta különleges nap a magyar néphagyományban. A jóságos, ajándékot…
Read more
KÖZélet

Újabb 7 kiemelt lakásfejlesztési projekt társadalmi egyeztetése indul el az Otthon Start Program részeként

A szeptemberben elindított, kedvező kamatozású Otthon Start Program továbbra is dinamikusan…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük