A Sana Sanaa Corona Call 2020 elnevezésű nemzetközi megmérettetésen 466 fotós 578 projekttel nevezett, közülük a legjobb tíz között díjazták Gazsó Attilát, aki hédervári otthonukban dokumentálta a vesztegzár mindennapjait.
A fotográfussal az általa készített fekete-fehér karanténnaplóról beszélgettünk, egy vándorkiállítás keretében a sorozatot először Berlinben fogják közönség elé tárni.
A koronavírus előidézte karanténhelyzetet mindenki másként élte meg. Gazsó Attila, autodidakta fotós ellentmondásos érzéseit a kijárási korlátozás idején hédervári otthonában a fotográfia nyelvén igyekezett megfogalmazni.
Valóság feketén-fehéren
Gazsó Attila Héderváron él négy gyermekével és feleségével, akikről a tavaszi karantén alatt felvételeket készített. A felvételek különlegességét többek között az adja, hogy Attila analóg fényképezőgéppel fekete-fehér filmre készítette a képeket. Mint mondja, mondanivalójához és alkotói szemléletéhez sokkal közelebb áll a filmes technika, mint a digitális. A negatívokat otthon hívja elő, hamarosan nagyításra is lesz lehetősége házilag, így tehát aktívan részt vesz a fénykép „testének” megalkotásában is.
„A hangulatra és a képi világra, amit meg szeretnék teremteni, úgy gondolom, az analóg eljárás a legalkalmasabb, emellett egy lassabb, megfontoltabb munkatempót is megkövetel, illetve egyfajta alázatot feltételez a fotós részéről a fénykép alanya felé” – magyarázta Attila, aki autodidakta módon, önállóan sajátította el az analóg fotózás műhelytitkait, s ugyanígy az internet és könyvek segítségével tanulta meg a negatívot is előhívni konyhájukban.
A karantén édes-keserű pillanatai
Március közepétől április közepéig pontosan egy hónapig tartott az az időszak, amíg a családapa otthon volt négy gyermekével és feleségével, a koronavírus miatt munkahelye zárva tartott.
„Kettős, ambivalens érzések kavarogtak bennem a karantén kapcsán. Egyrészről nagyon jó volt, mert mióta dolgozom, közel húsz év óta először volt egyben ennyi értékes időm, amit a családommal együtt tölthettem és tényleg jól szórakoztunk. Ugyanakkor ott volt az egzisztenciális bizonytalanság, illetve a kérdések, hogy mi is ez a betegség, mit hoz a jövő?” – avatott be a fotós, akinek a képein e két pólus közötti feszültség is visszaköszön.
Kérdésünkre, hogyan reagáltak a család tagjai a fotózásra, azt válaszolta, mindenki másképp élte meg a helyzetet.
„A két kicsi gyermekem élvezte, hiszen bennük még megvan a tudattalan gyermeki exhibicionizmus, előszeretettel produkálják magukat, nemcsak a fényképezőgépnek. A 12 éves fiam, Botond is meglehetősen exhibicionista, abszolút partner volt, így róla születhettek olyan felvételek, melyek kicsit „beállítottak”, portré jellegűek. Nagyobbik fiam, Ákos gyűlöli, ha fényképezik, ezért rá vadászni kellett, erre tudatosan ráerősítettünk azzal, hogy sok helyen nem látszik az arca. Akit a legnehezebben kezelte először, az a feleségem, Zsófi volt, akinek sokáig dilemma volt, hogy beáldozza-e a művészet érdekében a magánszféráját, de végül magával megvívta ezt a csatát, s arra jutott, ez többről szól” – mesélte a fotós.
Szelektált napló
Az egy hónap alatt egy kétszáz képből álló gyűjteményt sikerült Attilának megalkotnia.
„Szerettem volna tíz-húsz képet kiválasztani, amelyek megállják a helyüket egységes sorozatként, ezért olyan barátok, ismerősök segítségét kértem a szelektálás során, akiknek adok a véleményére. Így nyerte el végleges formáját a sorozat, amit több nemzetközi pályázatra is elküldtem. Ebben a pályázatban azért láttam lehetőséget, mert kimondottan a karantén állt a felhívás középpontjában. Mindenesetre meglepett, nagyon örültem, hogy beválogattak a tíz legjobb alkotó közé, nem igazán ülepedett még le bennem a dolog” – osztotta meg gondolatait Attila, aki mint mondta, ez az első igazán nagy sikere a fotósok mezőnyében és kimondottan örül annak, hogy értő szemek is elismerik, kiállításra érdemesnek találják a munkáját. Korábban a nagyszabású Balkan Photo Festivalon 40 ezer nevező közül bekerült a legjobb 50 közé szintúgy fekete-fehér képével.
A pályázatot egy berlini-nairobi együttműködés keretében írták ki, a kiválasztott, díjazott munkákat egy vándorkiállítás keretében mutatják be, melynek első állomása a berlini galéria lesz, majd Portugáliába, de Fokvárosba, és más afrikai városokba is ellátogat a tárlat, széles közönséghez, hozzáértő szemekhez is eljutva.
Attila karanténnaplóját a linkre kattintva megtekintheti:
Szakrális Szigetköz
Attila eredetileg jánossomorjai lévén korábban a Hanságban fényképezett, újabban pedig a Szigetköz különleges helyszíneit fedezi fel.
„Mostanában kezdtem el a Szigetközt, elsősorban Hédervár, Ásványráró, Lipót környékét fotózni. Egyelőre leginkább olyan helyszíneket keresek, amiket akkor tudok majd az elképzeléseim szerint megfotózni, ha elérkezik az ilyen szempontból kedvenc időszakom, az ősz és a tél. Azt keresem a Szigetközben is, ami egykor a Hanságban is megfogott. Érzek a Szigetközben is valami mélységet, valamiféle szakrális energiát, amit próbálok képekbe önteni” – zárta szavait Attila.
