Tíz éve, 2013-ban az egész ország közös erővel védekezett a megáradt Duna ellen, amely rengeteg otthont sodort veszélybe a Szigetközben is. A homokzsákok lapátolásáról, a megfeszített munkáról emlékeznek meg a munka egyik helyszínén, a szőgyei töltésnél, fotókiállítással, koncertekkel és családi programokkal.
Az ár elvonultával, 2013 után számos helyszínen tartottak kisebb-nagyobb összejöveteleket a töltéseken védekezők. Szőgyén a helyi plébános mondott áldást az első évben, majd a program évről évre megismétlődött, piknikszerű családi nap formájában.
Sok helyen aztán kikopott a település naptárából a megemlékezés dátuma, Szőgyén azonban tíz éve kihagyás nélkül minden évben megtartják a töltésbulit. Időközben a helyszínt is kinőtte a rendezvény, így az utóbbi időben már a gátőrház mögötti területen lépnek fel a jótékonysági alapon csatlakozó, szórakoztató rockzenét játszó együttesek; itt állítják fel az ugrálóvárat, a büfét és a gyereksarkot is, ahogy a kutyás bemutatót is itt tartják majd. Erre mind számíthatnak azok, akik július 22-én Szőgyén járnak és kilátogatnak az árvízi védekezés emlékére szervezett bulira.
A családi programok (mint például csillámtetoválás készítése a gyerekek számára) mellett marad idő az emlékek felelevenítésére, a történetek elmesélésére is. Az emlékezésben segít a helyiek és környékbeliek által felajánlott fényképekből készült kiállítás is, valamint a szervezők egy buzgárt is lemodelleznek majd, amelyből jó néhányat meg kellett szűntetni a gát mellett az árvízkor.
A Többgeneráció Zenekarral Szőgyén próbáltunk, ezért jó néhány évvel ezelőtt felkértek bennünket, hogy jótékonysági alapon zenélhetnénk a töltésbulin. Ez a koncert olyan jól sikerült és olyan jó társaság jött össze, hogy a következő alkalommal hívtunk más együtteseket is, és így kinőtte magát a rendezvény. Később a gátőr átadta a szervezési feladatokat is. Nagyon örülünk, hogy még a covid alatt sem maradt el a program, és megélte a tizedik évet
– meséli az esemény főszervezője, Édl Ede.
A programon való részvétel ingyenes, egyedül a büfében történő fogyasztásért kell fizetni. A korábbi évek tapasztalatai alapján több száz vendég érkezésére lehet számítani idén is a délután 4-től hajnalig tartó mulatságon, akik között nem csak szőgyeiek és helyiek vannak, hanem gyakran a Szigetköz távolabbi részeiről, vagy Mosonmagyaróvárról, sőt még Komáromból is érkeznek látogatók. Bennük ami közös, hogy szinte mindegyikük részt vett valamilyen módon az árvíz elleni védekezésben, tele vannak emlékekkel, amikről szívesen mesélnek azoknak, akik nem voltak ott, esetleg még nem is éltek tíz évvel ezelőtt.
Viszont az emberek mellett a szúnyogok is nagyon szeretik a Duna-parti területet, ezért Kisbajcs-Szőgye önkormányzata a buli előtti este földi gyérítéssel védekezik ellenük, így a rendezvény délutánjár már hatalmas invázióra nem kell számítani
– bár azért érdemes saját szúnyogspray-vel is készülni.
A programot délután négy órakor a Piton együttes nyitja meg. Utánuk a Fekete Hold lép fel 18.00 órától, majd a Többgeneráció Zenekar követezik 20.00-tól. Az este utolsó előadója az Unicum First lesz 22.30-tól. A rendezvény előreláthatólag hajnal egyig tart.
Védekezés iskola helyett
A 2013-as árvíz alatt tizenegyedik osztályos gimnazista voltam – emlékszik vissza a szerző. – Kisbajcson is nagy volt az aggodalom és mindenki a közeli gáton dolgozott, engem pedig a győri nagymamámhoz küldtek, innen jártam iskolába. Egyszer, 2002-ben már megtörtént, hogy nála „nyaraltam” az áradás miatt, szóval annyira nem is éreztem ezt furcsának. Az első alkalom, amikor megérezte mindenki az osztályban, hogy ez az egész minket is érinthet, az volt, amikor a győrújfalui kémiatanárunk nem jött be órát tartani, mert neki a házát kellett védenie. Hamarosan nemcsak a kémiát, de más tanórákat sem tartottak meg, hanem csapatosan buszoztunk ki a bácsai homokbányába homokzsákokat tölteni. Napokon keresztül, a tűző napon dolgoztunk, szüleim pedig a gáton, talán épp az általam megtöltött zsákokat adták egymásnak csatárláncban, vagy szüntették meg a buzgárokat, amely szót akkor hallottunk életünkben először. Sosem esett olyan jól a víz, mint az, amit a homokbányában inni kaptunk. A híradó másról sem szólt, mint helikopterekről ledobált zsákokról, a víz alatt küzdő búvárokról és kitelepítésre ítélt falvakról. Egy kritikus éjszakára emlékszem még, amikor az egész család eljött Kisbajcsról. Hála égnek, másnap haza is lehetett menni és hamarosan megnyugodhattunk, ezt megúsztuk. Az árvíz szerencsére nem hagyott nyomot a falun és az otthonunkon, csak egy kicsit bennünk, fiatalokban, akik néhány napig átélhettünk, hogy valami nagy dolgot hajtunk végre – elhihettük, hogy egy kicsit mi is hősök vagyunk.
Írta: Kamocsai Rita
