Kétszáz évvel ezelőtt, 1824-ben az Esztergom melletti Szenttamáson született Beöthy Mihály tanító. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányai befejeztével segédtanítónak állt több Esztergom megyei községben. 1843-ban elvégezte az esztergomi prímási mestertanító és jegyzőképző tanfolyamot, majd Viskre és az Ipolyságba került. Érseklélben már önálló tanítóként és jegyzőként dolgozott, miként a Győr megyei Nagybajcson is. Az 1848/49-es szabadságharcban nemzetőrként szolgált, majd Csicsón tanított 16 évig. Ezután Kilitin szolgálta a köznevelés ügyét. Eredményes tanítói munkájáért 1892-ben a király által adományozott Koronás Érdemkereszt kitüntetést kapta. Tagja volt a Mosonvármegyei Általános Tanítóegyletnek, melynek pályázatain háromszor ért el első díjat. Nyolc gyermeke mellett nővére elárvult leányának a nevelését is magára vállalta. 1894-ben 53 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, de a kántori teendőket továbbra is ellátta. Munkássága jutalmául a község elöljárósága teljes tanítói és kántori fizetését folyósította 1902-ben bekövetkezett haláláig. Sírjára a dunakiliti temetőben minden március 15-én koszorút helyez el az önkormányzat.
Ugyancsak kétszáz éve, 1824. február 20-án a csehországi Reichenbergben született Hecke Vencel, eredeti nevén Wenzel Hecke mezőgazdász, egyetemi tanár. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, ezután a friedlandi uradalom jószágigazgatójaként dolgozott. 1851-ben iratkozott be a magyaróvári cs. kir. Gazdasági Felsőbb Tanintézetbe, ahol 1853-ban szerzett oklevelet. Ugyanitt 1854. október 1-jétől tanársegédként a növénytermesztés és erdészet tantárgyakat oktatta, 1860-tól az üzemtan tanszéket vezette, valamint üzem- és becsléstant, növénytermesztést, technológiát és selyemhernyó-tenyésztést tanított. 1857. október elsejével rendes tanárrá nevezték ki. Számos tanulmányúton vett részt Németországban, Franciaországban és Angliában. 1861-ben Bécsben megjelent Die Landwirtschaft der Umgebung von Ungarisch-Altenburg und die landwirtshaftliche Lehranstalt daselbst című munkájában részletesen bemutatta Magyaróvárt és környékének mezőgazdaságát, benne a főhercegi uradalom gazdálkodását, továbbá a gazdasági tanintézetet is. Az 1860/61-es tanévben ő lett „ A környék mezőgazdasági viszonyai” című új tantárgynak a tanára, s így őt tekinthetjük a tájtermesztés című diszciplina hazai úttörőjének. 1869-ben a radautzi állami birtok igazgatója, 1874-től a bécsi Hochschule für Bodenkultur rendes tanára, majd rektora lett. 1895-ben vonult nyugalomba. Bécsben 1900. április 27-én hunyt el.
175 évvel ezelőtt, 1849-ben Budapesten született Warga Berta pedagógus, a Magyaróvári Állami Polgári Iskola alapító igazgatója. Munkásságát Budapesten kezdte, majd Fehértemplomban és Ipolyságon folytatta. Tanügyi tevékenységének súlya arra a 16 esztendőre esett, amelyet Magyaróváron töltött el. Alkotó és szervező képessége fölkeltette a minisztérium figyelmét. s amikor az óvári polgári iskola megszervezése, munkájának elindítása került szóba, 1897-ben őt nevezték ki az iskola első igazgatójának. Az első évben Kohlerné Ertl Aranka tanítónővel ketten látták el az iskolai teendőket, a következő évben már négyen dolgoztak a polgáriban, s ettől kezdve folyamatos volt a fejlesztés. Warga Berta 16 évig tanította a magyar történelmet, generációkat nevelt a haza szeretetére. Jó emberismerettel párosult tudását és szervező képességét latba vetve érte el, hogy Magyaróvár város segítségével 1910-re fölépült az iskola kényelmes, jól berendezett, ma is az oktatást szolgáló épülete. Negyven évet töltött el a közoktatásban, s amikor 1913-ban nyugdíjba vonult, munkatársa, Vass Márta így búcsúztatta az iskola 1913/14. tanévi értesítőjében: „Igazi munkaszeretetre nevelt, beoltotta tanítványaiba az erős kötelességérzetet, meghonosította intézetében a szeretetteljes bánásmódot … Közelebbi érintkezésbe hozta a nevelőt a társadalommal, s így lehetővé tette, hogy az iskola a szülői házzal egyetértve végezhesse a nevelés-tanítás munkáját, lehetővé tette a társadalom nagy feladatainak a megismerését, s így lehetővé tette az iskolának, hogy a tanítványokat az életre nevelje.” Magyaróvár méltán tisztelt személyisége ezután Budapesten élt 1924. november 27-én bekövetkezett haláláig. Temetésén a későn érkezett hír miatt Magyaróvárról senki sem vehetett részt, tisztelői és volt tanítványai az óvári plébániatemplomban tartott gyászistentiszteleten búcsúztatták el.
Huszonöt éve 1999. január 20-án halt meg Husz János gépészmérnök, helytörténet-író. Husz Ferenc cipész és Rongits Katalin hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot 1931. július 28-án. Tanulmányait a mosoni állami elemi népiskolában kezdte, majd a hegyeshalmi polgáriban tanult tovább. A háborús évek viszontagságai miatt csak 1951-ben Győrött tudott érettségi vizsgát tenni, s a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, ahol 1956-ban kapott oklevelet. Beosztott mérnökként kezdte a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárban, itt gyártmányszerkesztőként, 1968-tól gépészeti csoportvezetőként és műszaki fejlesztőmérnökként dolgozott. 1963-tól öt évig a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolán tanársegéd, később adjunktus lett. 1990-ben a Kühne-gyárból ment nyugdíjba. Helytörténeti kutatómunkára a szülőföld szeretete, emlékeinek megőrzése ösztönözte.1986-ban jelent meg két kötetben a Mosoni Vasas 50 évéről szóló könyve, 1994-95-ben 3 kötetben a Töredékek Moson múltjából című munkája. Thullner Istvánnal közösen írták meg a Moson megyei németek 1945-46. évi kitelepítésének történetét.
Írta:Tuba László
