KÖZbensőSzigetKÖZélet

Nehéz helyzetek a családban az ünnepek alatt – Hogy vészeljük át?

Év vége, sötétség, hajtás, betegség betegség hátán… Ráadásul nyakunkon az ünnepek. Nem csoda, ha gyorsabban fogy a türelem, mint megszoktuk. Mit tehetünk akkor, ha szakad a cérna, mert hisztis a gyerek, nyaggat az anyós vagy éppen semmi sem jó a párunknak? Öt olyan technikát hoztam most, melyek gyorssegélyként bevethetők a nehéz helyzetekben. És még a családi béke is megmarad.

1. Lélegezzen!

Mindig kéznél van, egyszerűen alkalmazható és semmiféle előképzettség nem szükséges hozzá. Nem más ez, mint a légzés. Még a legfeszültebb helyzetben is gyorsan segít visszanyerni a higgadtságunkat. Többféle légzőgyakorlat közül választhatunk, én most az egyik legegyszerűbbet hoztam: szívja be a levegőt az orrán át négy másodpercen keresztül, majd ugyanennyi ideig tartsa benn, és szintén ennyi ideig lassan fújja ki orron vagy szájon át. Pár ismétlés és már érezhető is a hatása.

2. Lépjen hátra!

Általában van egy pont a nehéz helyzetekben, amikor érezzük, hogy a következő pillanatban minden kitör belőlünk. Legközelebb próbálja ki, hogy ilyenkor egyet hátralép. Nem csak képzeletben, hanem valóban „kilép” a helyzetből. Azzal, hogy más lesz a testhelyzete, a valóságban is távolabbról szemléli az eseményeket. Ilyenkor az agyunk is más üzemmódba kapcsol, és máris könnyebb a realitás talaján maradni.

3. Kérjen időt!

A pillanat hevében hajlamosak vagyunk olyan dolgokat a másik fejéhez vágni, amit később nagyon nehezen lehet jóvá tenni. Ezt megelőzhetjük, ha időt kérünk. Nem kell minden problémát azonnal megoldani. Ha úgy érzi, elragadták az indulatai, kérje meg a másikat, hogy térjenek vissza fél óra vagy egy nap múlva a vitás kérdésre! Ennyi idő alatt nyugodtan átgondolhatja, mi lenne a legjobb megoldás, ami az önök közötti kapcsolatra sincs negatív hatással.

4. Maradjon a jelenben!

Bizony nehéz két lábbal a földön állni, ha túlságosan az érzelmek vezérelnek minket. Ilyenkor bevált módszer, ha tudatosítjuk, hol is vagyunk éppen és mi történik velünk. Hogy csinálja? Egyszerűen nézzen körül és jegyezze meg magában milyen dolgokat lát, hall, szagol, tapint vagy ízlel. Minél több érzékszervét tudja mozgósítani, annál hatásosabb ez a praktika.

5. Beszéljen magáról!

Az egyik legbiztosabb módja a tartós összeveszésnek, ha másokat hibáztatunk a nehézségek miatt.  Helyette jó megoldás, ha arról beszél, hogy a jelenlegi helyzet milyen hatással van önre. Írja le tárgyilagosan a helyzetet, majd következzen az, milyen érzések vannak ezzel kapcsolatban önben. Ha még egy hasznos megoldási javaslattal is elő tud állni, biztosan nyert ügye van!

+1 Nézzen magába!

Biztos, hogy a másik rosszat akar? Nem lehet, hogy mindannyian fáradtak? Esetleg ön ért félre valamit? Próbálja beleképzelni magát a másik szerepébe! Hátha kiderül, hogy mindössze ártatlan félreértésről van szó, és mindenki jót akar a másiknak.

A fenti tippek nem tartós megoldások, viszont kiválóan alkalmazhatóak abban a helyzetben, ha el szeretne kerülni egy nagyobb veszekedést. Nagyobb konfliktusok esetén javaslom, hogy igyekezzen az érintettekkel közösen a végére járni, és mindenki számára elfogadható megoldásokat találni, ha szükséges, akár szakember bevonásával is.

Azonban, ha rám hallgat, ne most tegye mindezt! A karácsony szóljon a békés együttlétről, az összetartozásról, meghittségről, és egy kicsit akár az alkalmazkodásról is. A régóta fennálló nézeteltérések pár napot már igazán várhatnak.

Békés, boldog és meghitt ünnepeket kívánok Önnek!

Valentin-Gyurics Nikoletta

További cikkek
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Nyüzsgő élet a könyvtárban: több mint ezerrel nőtt az aktív olvasók száma tavaly

A Huszár Gál Városi Könyvtár olvasótábora évről évre bővül, mégpedig nem is akármilyen…
Read more
A nap esszenciájaKÖZéletSzigetKÖZélet

Január 26. (csütörtök) esszenciája

Orbán Viktor: megvédjük a magyarországi településeket Orbán Viktor miniszterelnök…
Read more
KÖZéletSzigetKÖZélet

15 százalékkal kerestünk többet, mint egy évvel korábban – itt a KSH elemzése a térségről

Mit gondol, hányan lakunk Győr-Moson-Sopron vármegyében? Azt tudja, hogy hány kerestek állást…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük