KÖZéletSzigetKÖZélet

Mentőmellényállvány a tragédiák elkerüléséért

Fontos, hogy strandon, illetve kijelölt helyeken menjünk a vízbe, mert ott biztosak lehetünk abban, hogy van ott vízimentő, vagy a mentésre kijelölt, képzett személy. Fotók: VMSZ


A balesetek jelentős része elkerülhető lett volna, ha az érintett bajbajutott visel mentőmellényt – emelte ki Szabolcs Tímea, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata médiacsoportjának a vezetője. A szervezet idén több helyre is telepített mentőmellény állványt, amelyekről bárki elveheti ingyen azt, amelyikre szüksége van.

– A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az operatív mentési feladatai mellett nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre – kezdte a beszélgetést Szabolcs Tímea, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata médiacsoportjának a vezetője.

– A Viseld a mentőmellényt nevet viselő kampányunk oka leginkább az, hogy tapasztalataink szerint a balesetek jelentős része elkerülhető lett volna, ha az érintett bajbajutott visel mentőmellényt. Szeretnénk elérni, hogy sokkal tudatosabban és felelősebb magatartással strandoljanak és élvezzék az emberek a magyarországi vizeket. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt a törekvésünket sok ismert ember is, mint Mentőmellény Nagykövet támogatja – fogalmazott Szabolcs Tímea, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata médiacsoportjának a vezetője.

Csupán 17 százalék

A szakszolgálat idén több helyre is telepített mentőmellény állványt, amelyekről bárki elveheti azt, amelyre szüksége van, használat után pedig visszateheti a helyére. Tavalyi közlésük szerint a megkérdezett sup-osok, vízibiciklizők, kajakozók és csónakot használók csupán 17 százaléka visel minden vízre szálláskor mellényt.

– Azért indítottuk el a Mentőmellényállvány kampányunkat, hogy a gyerekeink már természetesnek vegyék és viseljék a mellényt. Ugyanis ezeken az állványokon ingyen a fürdőzők rendelkezésére állnak a különböző méretű gyermekmellények, amelyeket „csak” el kell venniük, felvenniük, használniuk és visszatenniük. Idén először Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon állítottuk fel az első állványt, amelyet a Kürt Zrt „fogadott örökbe”. Ezt az állványt pár héten belül Balatonkenesén a Bezerédj strandi követi – emelte ki Szabolcs Tímea. A szakszolgálat tervezi még a jövőben, hogy több strandra, mólóra tesznek ki állványokat, ám ezt önerőből nem tudják finanszírozni.

Eddig két állvány került ki a kampány részeként. A szakszolgálat reméli, hogy tudja folytatni az akcióját. Fotók: VMSZ


–  Így keresünk további támogatókat, szponzorokat, akik ebben a programban mellénk állnának és segítenék megvalósítani azt, hogy minél több helyen legyen lehetőség erre az ingyenes, gyermekeink vízbiztonságát szolgáló lehetőség megvalósítására. Az első igazán nyári hétvégén több olyan időszak is volt az almádi strandon, hogy minden mellény használatban volt. A gyerekek egymáson látva, maguk kérik szüleiket, hogy ők is szeretnék felvenni, viselni. És nagy örömünkre a nap végén hiánytalanul és hibátlanul vissza is kerülnek a mellények az állványra – mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata médiacsoportjának vezetője.

Minden esetben viselni kell

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerint mentőmellényt minden esetben viselni kellene, ha strand- vagy sporteszközzel vízre szállunk, függetlenül attól, hogy jogszabály kötelez-e minket erre vagy sem. De, hogy melyik mellény lehet a legmegfelelőbb számunkra, az alábbiakban olvashatják: „A vízisportokhoz használható mellények két csoportra oszthatók. A mentőmellény fenntarja a vízbe eső fejét is a gallérjának köszönhetően, így nem tud a légcsöve, a tüdeje megtelni vízzel. Ha pedig arccal lefelé esik valaki a vízbe, a mentőmellény visszafordítja a testét akkor is, ha nincs magánál. A mentőmellényeknek létezik egy nagyon egyszerű fajtája, amelyet csak nyakba kell akasztani és a deréknál megkötni. Amennyiben ezt viseljük, nagyon fontos, hogy elég erősen meg legyen kötve a pánt. A mellények másik csoportjának nincs gallérja. Ezek, az úszást segítő és a sportmellények csak a testet tartják fent a vízen, a fejet nem, így ezeket akkor hordjuk, ha van velünk más is, aki a fejünket kint tudja tartani a vízből, amíg megérkezik a segítség, vagy ő maga kisegít a vízből. A mentőmellények legkényelmesebb fajtája az automata vagy önkioldó mentőmellény. Ezeknek is két típusa van: az egyik automatikusan felfújódik, ha vízbe esik az ember, mindössze néhány másodperc alatt. A másikféle akkor fújódik fel, ha az ember meghúz egy zsinórt rajta. Gyerekméretben egész kis kortól is lehet kapni mentőmellényeket és úszást segítő mellényeket is. Ez utóbbit ajánljuk strandoláshoz is, ezek biztonságosabbak, mint a felfújható eszközök: úszógumi, karúszó, amelyekből ki is csúszhat a gyermek” – olvasható a szakszolgálat tájékoztatójában.

Ne engedjük egyedül a gyereket a vízbe

Szabolcs Tímea kitért rá, fontos, hogy többször beszéljünk a gyerekekkel a vízbiztonságról.

– Mindig fel kell mérni a reális úszástudást. Gyermeket egyedül vízben nem hagyhatunk, nem elég csak a partról figyelni, mert ha baj történik nem tudunk időben odaérni – a szakember hozzátette: rendszeresen tartanak prevenciós előadásokat is, ahol gyakorlatokkal egybekötve strandokon és rendezvényeken mutatják be mit és hogyan tehetünk a saját biztonságunkért.

„Azért indítottuk el a Mentőmellényállvány kampányunkat, hogy a gyerekeink már természetesnek vegyék és viseljék a mellényt” – emelte ki Szabolcs Tímea. Fotók: VMSZ


– Amikor egy úszónak kell segítséget nyújtani, például mi a parton tartózkodva látjuk, hogy valaki a vízben segítséget kér, akkor a legfontosabb, hogy erről az ott tartózkodó szakembert, vízimentőt értesítsük, hogy ő tudja megkezdeni a mentést. Mi addig tartsuk szemmel a bajbajutottat, hogy a helyét pontosan el tudjuk mondani. Ezért is fontos, hogy strandon, illetve kijelölt helyeken menjünk a vízbe, mert ott biztosak lehetünk abban, hogy van vízimentő, vagy a mentésre kijelölt képzett személy – tudtuk meg.

Ha mégis mi indulunk a bajbajutotthoz, akkor semmiképpen ne próbáljunk meg odaúszva segítséget nyújtani.

– Igazán nagyon jól úszó és erős embereket is képes egy pánikoló bajbajutott a mélybe húzni. Ha mentenünk kell, mindenképpen eszközzel tegyük. Erre jó egy odanyújtható evező, úszógumi, mentőheveder, vagy egy faág is amibe a bajbajutott belekapaszkodva el tudjuk kezdeni kihúzni a partra. Fontos nagyon a pánik elkerülése mind a bajbajutott mind a segítő részéről – zárta Szabolcs Tímea, aki szerint életmentő lehet, ha megtanulunk lebegni a vízen, ha saját magunk kerülnénk veszélyhelyzetbe. Ez időt adhat arra, hogy erőt gyűjtsünk és átgondoljuk, mi a jó megoldás az adott helyzetben.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük