A koronavírus okozta megszorítások következtében a turizmus iparága nehézségekbe ütközött az idén. A Szigetközben a vízi turizmusnak köszönhetően mondhatni megmenekültek a vendéglátók: a nyár második felében és a meleg őszi időben sokan töltötték el a szabadidejüket a parton vagy épp a vadregényes vízi utakon. Cikkünkben egy ásványrárói és egy dunaszigeti, vízitúráztatással is foglalkozó szállásadót kérdeztünk a rendhagyó idényről.
A világjárvány az idegenforgalmi szektorra is csapást mért – főleg – az év első felében. Nagy fejtörést okozott a szigetközi szállásadóknak is, hogy vajon megérkezik-e a várva várt vendégsereg a szezon második felében, vagy teljesen elúszik az idei év?
A térségben két vízitúráztatással és szállásadással-ellátással foglalkozó szolgáltatót kérdeztünk meg a témában: Böősi Gábort, az ásványrárói Part Camping és Fűzfa Zoltánt, a dunaszigeti Ökopark vezetőjét.
Kenuval, sárkányhajóval, motorcsónakkal az Ásványrárói-ágrendszerben
Böősi Gábor, az ásványrárói Part Camping üzemeltetője híroldalunknak elmondta, talán az egyik legjobb évet tudhatják maguk mögött a kempingben, még így is, hogy a szezon fele elúszott.
„Aggályokkal indultunk neki a szezonnak, hiszen nem tudtuk, mire számítsunk, de szerencsére az enyhítések után július közepétől augusztus végéig sikerült behozni azt, ami előtte kiesett. Ahogy beszélgettem a vendégeimmel, azt szűrtem le, hogy bár többen terveztek volna külföldre utazni, inkább a belföldi utakat választották. Idén is partnerei voltunk a Vízivándor Tábor programnak, ahol közel harminc gyerektábort fogadtunk, a fiatalok teljes ellátásban is részesültek” – magyarázta a kempingvezető.
Úgy fogalmazott, összességében elmondható, hogy a vendégek 95 százaléka nyáron a Szigetközért és a vízitúráért látogatott el hozzájuk. Ám az is kiderült Gábor beszámolójából, hogy míg az előző években külföldi átutazó kerékpárosok is megszálltak a sátorozóhelyen, most ők teljesen eltűntek.
„Érezhető volt, hogy az emberek szeretnének mozogni, a szabad levegőn lenni, és kihasználják a jóidőt. Igaz, hogy nem akkora létszámmal, mint nyáron, de egy átlagos szeptemberhez képest több vendégünk volt az ősz folyamán, és úgy gondolom, még az október is tartogathat látogatókat. Őket már nem sátorban, hanem a fűtéssel felszerelt szobákban szállásoljuk el, így bátrabban tudnak tervezni, egy esetleges rosszidő esetén sem kell lemondaniuk a vízitúrázásról, de az őszi-téli időszakban a Szigetköz alkalmas akár egy ártéri gyalog- vagy éppen egy kerékpáros túra megszervezésére is” – foglalta össze az ásványrárói kempinges. A kempingvezető hozzátette, nagyon hálás a kollégái munkájáért, akik nélkül ez az év nem sikerült volna, mivel éjt nappallá téve dolgoztak azért, hogy a vendégek a lehető legjobban érezzék magukat.
Gáborék széles kínálattal várták és várják a betérő látogatókat, akiknek lehetőségük van az Ásványrárói-ágrendszert motorcsónakkal, kenuval, de akár sárkányhajóval is bebarangolni akár teljes ellátást igényelve. Az érdeklődők a http://partcamping.hu/ oldalon tájékozódhatnak a részletekről.

Hódles és tájevező verseny Dunaszigeten
Fűzfa Zoltán, a dunaszigeti Ökopark vezetője hasonlóan nyilatkozott az idei szezonról. Mint megtudtuk, szolárhajójukkal hódleseket is tartanak a Cikolai-ágrendszerben, amelyek során van lehetőség pár méter távolságból megfigyelni a hódokat táplálkozás, mosdás közben, illetve azt is, a kicsinyeiknek hogyan viselik gondját.

„A szélsőségesnek mondható szezon első felében néhány hétvégi evezős kereste fel az Ökoparkot. Június 16-tól azonban szinte teltház volt, rengeteg diákcsoportot szállásoltunk el, az emberek már nagyon vágytak arra, hogy végre együtt lehessenek” – részletezte Zoltán.
Hét bejárós napközis tábort is tartottunk idén, kiderült, hogy a gyerekeknek már a puszta együttlét a többiekkel is egy komplett terápiával ér fel. A karantén tanulsága, hogy bár lehet elodáztuk a bajt, de nem oldottuk meg a problémát: az egészségünk fenntartásához fontos az is, hogy sokat legyünk a friss levegőn, közel a természethez. Az emberek annyira érezték ezt belül, hogy szívesen jöttek úszni, evezni, pocsolni, „avart túrni” – magyarázta a dunaszigeti Ökopark üzemeltetője.
Hozzáfűzte, ami elmaradt, azt nem lehetett behozni, náluk a tavasz az osztálykirándulások évszaka, de örültek a nyár második felében, hogy dolgozhatnak. – A múlt héten volt először szabadnapunk a feleségemmel. A hétvégék még erősek, de a szezon nagyja már lezajlott – összegezte Zoltán.

Megtudtuk, Dunaszigeten szeptember 26-án tizenötödik alkalommal rendezik meg a Mountex Kupát, Nemzetközi Tájevező Versenyt, amelyre péntekig lehet nevezni, a kupáról a http://www.pisztrangkor.hu/hun/tajevezo-verseny-2020.html linken olvashatnak bővebben az érdeklődők. Főként családosok, gyerekek és felnőttek jelentkezését várják a versenyre, ami olyan lesz, mint a tájfutás, csak csapatban és kenukkal zajlik majd.
