A nyári hőségben egy tál eper is igazán hűsítő lehet. A Mecsér közelében idén nyílt Bio Eperkertben még mindig tart a szezon: hat fajta különböző érési típusú szamócát telepítettek tavasszal, ennek köszönhetően van olyan fajta, ami még csak most kezd érni. Molnár Ervin biogazda mesélt portálunknak többek között az eperkertjükben alkalmazott biotermesztésről is, ahol hazánkban eddig kevésbé ismert szamócafajtákat telepítettek.
Molnár Ervin biogazda végzettségét tekintve agrármérnök. Mint mondja, generációk óta jelen van családjukban a mezőgazdasági tevékenység, nagyapja mezőgazdaságban dolgozott, édesapja is vezette a családi gazdaságot, így évtizedek tapasztalatait tudhatják magukénak, ugyanakkor a gyümölcstermesztés egy új ág a családi vállalkozásban.
– Mintegy 17 hektárnyi területen zajlik a családi gazdálkodás, amelynek az állatok miatt takarmányszükségletei is vannak. Mivel viszonylag kis területről van szó, úgy döntöttünk, hogy a termőföld hatékonyabb kihasználása érdekében 3 hektárnyi területen megnyitjuk az eperkertet. A biokert sok kézimunkát igényel, ezért alkalmazottak segítenek nekünk – magyarázta Molnár Ervin.

A Bio Eperkertet idén nyitották, ezért jelentős előkészítési munkák is zajlottak tavasszal, kerítést is kellett építeni a vadak ellen, bár a rágcsálók így is okoztak minimális károkat, a vadháló az őzeket és a nyulakat szerencsére távol tartotta. Emellett tavasszal történt az ültetés is, egy Magyarországon kevésbé ismert eljárást alkalmaztak: mélyhűtött palántákat helyeztek a földbe, ezzel úgymond fél évet „nyertek”. A virágzás kezdetén megjelentek a bundásbogarak, amelyeket szintén kézzel kellett leszedegetni, valamint dongókat is telepítettek, amelyek – amikor az időjárás engedte – segítettek a beporzásban.
– A biotermesztés alatt azt értjük, hogy a területen nem alkalmaznak hagyományos növényvédőszereket, se műtrágyát, a tápanyagutánpótlást természetes, szerves anyagokkal biztosítjuk, valamint lombtrágyát használunk. A növényvédelem pedig bizonyos kén- és réztartalmú kímélőszerekkel történik, a kémiai úton előállított szereknek nagy része kizárt a biotermesztésben – tudtuk meg Molnár Ervintől.

– Hat éve az összes területünkön ilyen ökológiai eljárásokkal dolgozom, gyomirtót sem használunk, a gyommentesítés mechanikai úton történik kézi vagy gépi módon, valamint talajtakarást alkalmaztunk az eperültetvényen: fekete fóliával takartuk le, amely segít abban, hogy a talaj megőrizze a nedvességet, valamint gátolja a gyomnövények csírázását– részletezte a biogazda. Elárulta, hogy szalmatakarást alkalmaztak a palánták közötti sorokban, ez megakadályozza például, hogy a lelógó termés különböző kórokozókkal érintkezzen a földön.
– Szerencsére a kértevők és kórokozók elkerülték az ültetvényt, nem is volt szükség beavatkozásra, csupán lombtrágyát alkalmaztunk, amely a növény ellenállóképességét és a terméshozamot növeli – tette hozzá a gazdálkodó.
Tavasszal összesen hat fajta, különböző érési idejű, korai, közép, és késői érésű szamócákat ültettek el a három hektárnyi területen. Egy hónapnyi különbséget az ültetésnél is tartottak, amely a betakarítási időszakban is megmaradt.

– Vannak olyan növényeink, amelyek egy hete letermettek, míg van, ami csak most kezd érni, így jövő héten még teremni fog – tudtuk meg Molnár Ervintől, aki szerint egy- másfél hétig még szedhető lesz náluk a finomság, további információ elérhető a Facebook-oldalukon.
Mint mondta, az első évben is szép, bőséges hozama volt az ültetvénynek, mind a minőség mind a mennyiség tekintetében, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak az íz és a megjelenés kapcsán is.
A biogazda hozzátette, a Szedd magad! során golfautót is alkalmaznak, amellyel a látogatókat az ültetvény távolabbi részébe is ki tudják vinni célirányosan a kollégáik. Jelenleg a tapasztalatok azt mutatják, vannak olyan típusok, amelyek befőzésre, lekvárkészítésre, míg mások sütemények díszítésére, nyersen fogyasztásra alkalmasak, ezeket a fő fajtákat egészíti ki a további 4 típusú eper. A szamócafajok, amelyeket ültettek, egyébként hazánkban kevésbé ismertek, jobbára Nyugat-Európában elterjedtek, így most a tapasztalatgyűjtés, a hazai igények feltérképezése is zajlik Ervinéknél.
