Több, mint két évtizede indult a győri Kovács Margit Iskola falai közül a ma már dr. Timaffy László néprajzkutató nevét viselő, általános iskolásokat megszólító vetélkedő. A gyerekek és pedagógusok számára is élményt biztosító, kétfordulós verseny ötletgazdája és főszervezője, a hagyományok iránt elkötelezett iskolaigazgató, Horváth Andrea avat be minket a megmérettetés részleteibe.
Amikor látom a döntőben a gyerekek és a kollégák lelkesedését, a csillogó szemeket; ahogy minden verseny végén jönnek hozzám és mondják, hogy alig várják, hogy jövőre is itt legyenek, akkor tudom, hogy ha tehetem, a következő évben is meg fogom szervezni a Timaffyt
– meséli motivációjáról Horváth Andrea, a győri Kovács Margit Iskola igazgatója, a Dr. Timaffy László regionális néprajzi csapatverseny ötletgazdája és hosszú évek óta szervezője.
Idén áprilisban már a 26-os sorszámot írták a versenylapra, ám a Timaffy hagyományőrző megmérettetés ennél is régebbi múltra tekint vissza, mivel a koronavírus-járvány ezt a rendezvényt is néhány év kényszerpihenőre küldte, illetve tavaly online tudták csak megrendezni. Eredeti formájában idén tért vissza az iskolások életébe a népi kultúrával, hagyományokkal foglalkozó vetélkedő.
A nevező iskolák három korosztályban (3-4.; 5-6.; 7-8. osztályos tanulók) indíthatnak csapatokat. Ők két körben mérik össze tudásukat. Az előzetes feladatokhoz könyveket, az internetet is használhatják, illetve múzeumokat látogatnak a diákok, hogy adatot gyűjtsenek a feladatban meghatározott néprajzi kérdéskörben; de a legfontosabb és leghatékonyabb módszer az első kör teljesítéséhez, amikor idős hozzátartozókkal, ismerősökkel, vagy akár a helyi nyugdíjasklubok tagjaival, hagyományőrzőkkel készítenek interjúkat.
„Amikor első évben elindítottam a versenyt, az volt a fő célom, hogy a kezdeményezés minél több emberhez eljusson és a gyerekek éppen ebben segítenek, amikor interjúkat készítenek, beszélgetnek az idősekkel, ezzel megteremtve a korosztályok közötti együttműködést, miközben az idősekkel való kommunikációt is megtapasztalják, megtanulják. Ezért is része a versenynek ez a feladat, illetve a második körben előadott produkcióikhoz is ezért kérhetnek fel segítőket a csapatok, hogy minél több embert bevonjanak hagyományőrzésbe. A riportok pedig nem csak a múltat idézik fel, hanem a kiírás szerint mindig a jelenre, a saját életünkre is vonatkoztatni kell a hallottakat” – magyarázza Horváth Andrea.
A második körben már személyesen is találkoznak a gyerekek és felkészítő tanárok a Kovács Margit Iskolában. Itt tehát egy előadást kell bemutatniuk a csapatoknak, illetve egy tesztsort töltenek ki.
„Igyekszem évről évre más-más jellegű kérdéseket összeállítani, mindkét fordulóban, hogy ne csak a diákoknak, de a pedagógusoknak is új élményt adjon a verseny. A magyar népi kultúra gazdagsága kimeríthetetlen és az élet minden területére kiterjed, legyen szó gazdálkodásról, lakáskultúráról, hiedelmekről és mesékről, zenéről vagy táncról. A gyerekek produkciói is minden évben nagyon változatosak szoktak lenni, például mesemondók, táncosok, zenészek, énekesek lépnek fel, illetve olyanok is, akik gyerekjátékokat vagy jeles napokhoz tartozó szokásokat mutatnak be” – sorolja a verseny szervezője.
Mindig azok a legjobbak, és ezt az értékelésnél is igyekszünk figyelembe venni, amiken látszik, hogy a gyerekek élvezik és a sajátjuknak érzik az előadást.
A csapatok közti sorrend pedig e három rész, az előzetes feladat, a teszteredmény és a produkció bemutatása alapján áll össze. A szervezők azonban nem csak a diákokat, hanem az őket felkészítő tanárokat is díjazzák. Minden évben egy pedagógust tüntetnek ki a Timaffy-díjjal.
Amikor a tizenkettedik évéhez ért a rendezvény, a család jóváhagyásával felvette a verseny dr. Timaffy László néprajzkutató nevét. Az pedig, hogy a versenyt több, mint egy évtizede sikerrel tarthattuk ekkor már meg, nem jöhetett volna létre azok nélkül a pedagógusok nélkül, akik végig partnerek voltak ebben, akiknek fontos, hogy a gyerekek életébe, az iskolák mindennapjaiba becsempésszék a hagyományőrzést, a népi kultúrával kapcsolatos ismereteket terjesszék akár egy szakkör, akkor egy rajz vagy ének óra keretében. Ők több csapatot is szoktak indítani, sőt a hagyományőrzést az iskola falain kívül, a településükön is népszerűsítik. Abban az évben az ő számukra hoztuk létre a díjat. Nekik szeretnénk köszönetet mondani és elismerni őket, akik csapatai több éven keresztül eredményesen szerepeltek a versenyen és ezzel is átadják tanítványaiknak a hagyományok iránti elkötelezettséget – magyarázza a verseny főszervezője, aki arra is ügyel, hogy amíg a résztvevők az eredményhirdetésre várnak, színes kísérő programokon keresztül is közelebb kerüljenek a népi szokásokhoz. Korábbi években már ellátogatott az iskolába például népzenész, kézműves, illetve népi iparművész is. Idén Kiss Ágota mutatta meg gyöngyfűzéssel készült ékszereit, amit a lelkes tanulók fel is próbálhattak, sőt a gyöngyszövésbe is belekóstolhattak. A Timaffy-család tagjai is gyakran tiszteletüket teszik, mint a rendezvény díszvendégei, továbbá jelentős támogatást nyújtanak a verseny megszervezéséhez. Mindig örömmel találkoznak a gyerekekkel is
Mindez azonban rengeteg munkát igényel, nem csak a nevezőktől, de a szervezőktől is. Hiszen az évről-évre megújuló feladatsorokat ki kell találni és értékelni kell a beküldött megoldásokat, a helyszínen le kell bonyolítani a döntőt és a díjak kiosztását is – ráadásul három korosztály számára. Horváth Andrea pedig már 26 alkalommal szervezte meg és bonyolította le a rendszeresen résztvevő iskolákban már csak „Timaffy-ként” emlegetett vetélkedőt.
Gyerekkorom óta elkötelezett vagyok a népművészet iránt. Barsi Ernő néprajzkutató, zenepedagógus együttesében citeráztam. Fantasztikus egyéniség volt ő is és Timaffy László is. Sugárzott belőlük a népi kultúra iránti elkötelezettség, alázat és szeretet. Dr. Timaffy László néprajzkutató a kezdetektől támogatta a versenyt, és amíg egészségi állapota engedte, a zsűrielnöki tisztséget is vállalta. Szeretném, hogy a verseny minden évben élmény legyek a gyerekeknek, kezdve a felkészüléstől, az interjúk elkészítésén át a döntőig. A második fordulóban igazi fesztiválhangulat fogadja a csapatokat a kísérő programokkal, ahol a gyerekek is megtapasztalják, milyen érzés színpadon szerepelni. Azt gondolom, ez a verseny legnagyon értéke, az élmény, amivel a diákok és tanárok itt gazdagodnak. Remélem, hogy ez új iskolákat is csábít majd hozzánk
– fogalmazza meg a főszervező, honnan is ered részéről a népi kultúra szeretete és az az elhivatottság, amivel 26 éven keresztül számíthattak rá a Timaffy-s diákok.
Ez az élmény pedig sok helyen generációk óta öröklődik. Számos iskola több, mint húsz éve rendszeresen részt vesz, akár több csapattal is a Timaffy-n. Ilyen – a teljesség igénye nélkül – a dunaszegi, a gyömörei, a farádi, a soproni vagy a vámosszabadi intézmény is. Ők annak ellenéri kitartanak a program mellett, hogy napjainkban rengeteg verseny közül válogathatnak az általános iskolások.
Nagy szükség van arra, hogy a fiatalok továbbvigyék a verseny hagyományát is. Sajnos előfordul, hogy egy lelkes kolléga nyugdíjba vonulása után nincs az iskolában olyan, aki átvegye a csapatok felkészítését. Viszont vannak jó példák is, akik például egy újságcikk olvasása után csatlakoztak hozzánk, illetve jó olyan pályakezdő kollégával találkozni, aki annak idején versenyző volt. A Kovács Margit szakgimnazistái is mindig nagy segítségünkre vannak, most is négy tanuló hostess feladatokat vállalt. Közülük ketten pedig lelkesen mesélték, hogy néhány éve, még soproni diákként ők is neveztek az általános iskolájukból és alig várták, hogy újra lássák felkészítő tanárukat és találkozzanak azokkal a gyerekekkel, akik idén az ők régi iskolájukat képviselik. Remélem, hogy sokak számára sikerült ilyen meghatározó élménnyé tenni a versenyt. A jövőbe persze nem látok, de amíg vannak érdeklődő diákok és pedagógusok, addig a Timaffy-nak is van létjogosultsága
– említi zárásul Horváth Andrea.
A névadó, dr. Timaffy László
„A néprajzi munka kiindulópontja a szeretet. Ezt megérzik az emberek, és csak annak nyitják ki szívüket, akiből érzik, hogy szeretet árad” – mondta a Mosonszentandráson, 1916. április 16-án született dr Timaffy László a Kisalföld napilap egy 1994-es számában.
A néprajzkutató, geográfus alapítója és igazgatója volt az Óvári Széchenyi Népfőiskolának, amelyet 1949-ben fel kellett oszlatnia. Fiatal éveiben Cikolaszigeten volt falusi kántor, favágó és segédmunkás, később Győrben bolti eladó és a győrszigeti templom kántora. Az 1956-os forradalom után 18 hónap szabadságvesztésre ítélték.
Életét Győr-Moson-Sopron vármegye néprajza kutatásának szentelte. A 2002-ben bekövetkezett haláláig huszonegy önálló könyve és legalább 300 tanulmánya jelent meg. Munkássága révén a Szigetköz krónikásának, tudós aranyásznak és az ezer sziget doktorának is nevezték.
A néphit, népi gazdálkodás, állattartás és közlekedés témaköre tartozott szakterületébe. Honismereti táborokat és kórust vezetett, előadásokat tartott Győr-Moson-Sopron vármegye és a Csallóköz településein. Számos kitüntetéssel is elismerték tevékenységét. Emlékét a Dr Timaffy László regionális néprajzi csapatverseny mellett több intézmény is nevében őrzi.
A verseny mottója is a gyerekekkel való foglalkozást kedvelő Timaffy Lászlótól származik: „Bennetek élek tovább, szívem együtt dobban veletek.”
Timaffy-s emlékek
Közmondásokat gyűjteni, lerajzolni őket, magnókazettára interjúkat rögzíteni, a mamát a régi játékokról, Gyula bátyját a szántás-vetésről kérdezni – ilyen és ezekhez hasonló feladatokkal a szerző minden évben találkozott gyerekkorában.
Anyukám pedagógusként régi résztvevője a versenynek, munkájáért idén már második Timaffy-díját vehette át, ami hatalmas elismerés. Az iskolája, amíg csak vissza tudok emlékezni, állandó szereplője volt a Timaffy László nevét viselő versenynek. Mi csak úgy emlegettük otthon, hogy a „Timaffy”. Gyakran dobogós helyen végeztek a tanítványai és ilyenkor kicsit büszke voltam magamra, mivel én tudtam, hogy az előzetes feladatokban – ha csak kicsit is – de ott van az én munkám is.
Nagymamámmal például órákig tartott felvenni egy néhány perces interjút, mert gyakran annyira kellett nevetnünk közben, hogy már a hasunk fáj tőle; ilyenkor aztán tekerhettük vissza a magnókazettát, hogy letöröljük a kacagást.
Testvéremmel gyakran illusztráltunk közmondásokat is, nővérem az egyik évben négy lábat rajzolt a csirkének. Örök emlék marad ez is, ahogy az is, mennyit emlegettük a Timaffy-t (amellyel szinte egyidős vagyok), anyu mennyit készült rá, hány estén és hétvégén keresztül gyűjtötte az anyagot könyvekből, a netről, hogy a gyerekeknek legyen miből készülniük. A mindennapjaink része volt a verseny. Tavasszal olyan gyakran jött szóba, mint mondjuk az, hogy mi lesz az ebéd?
Anyukám lelkes hagyományörzőként pedig tudását otthon is átadta, ahogy az idősek közös emlékezete iránti érdeklődést is. Tőle tudom, hogy óriási veszteség minden elfeledett emlék, el nem mesélt történet. Ezért is elengedhetetlen, hogy jövőre, azután és azt követően mindig legyen Timaffy és legyenek olyan gyerekek, akik vidáman interjúvolják meg nagyszüleiket, meglepődnek először hallva a pisakásáról és megtanulják, ki az a Szervác, Pongrác és Bonifác.
Írta: Kamocsai Rita
