Gyermekeim születése óta egyre többször akad meg a szemem a címben szereplő kijelentésen. E szerint, ha az anyák testileg, lelkileg, mentálisan rendben vannak, akkor a család többi tagja is ugyanígy lesz. Szerintem ez korántsem ilyen egyszerű, sok szempontból viszont rendkívül aggályos.
Általában igaz, hogy a kiegyensúlyozott szülőknek a gyermekeik is azok. Ennek több oka lehet – a mintaadás, a nevelés, a genetikai tényezők, vagy az a biztonságos légkör, amit meg tudnak teremteni a jelenlétükkel. Az is igaz, hogy a saját lelkiállapotunk a párunkéra is hat. Tehát nem feltétlenül hibás a feltételezés, én mégis vitába szállnék vele. Nézzük is, miért!
Ha igaz a kijelentés, akkor:
Minden teher az anyák vállát nyomja
Az esetek nagy többségében van a családban az anyán kívül egy apa, illetve elvált vagy különélő szülőknél beléphet(nek) az újabb partner(ek) is. Nem elhanyagolható, hogy az idő múlásával a gyerekek egyre önállóbbak lesznek, így egyre kevésbé függenek kizárólag a szüleiktől. Miért gondoljuk hát, hogy egy család teljes testi-lelki jóllétéért egyetlen személynek kell felelősséget vállalni?
Minden dicsőség az anyák érdeme
Mind a közvetlen környezetemben, mind az ügyfeleim körében azt látom, hogy az apák egyre inkább kiveszik a részüket a családi egyensúly megteremtéséből és fenntartásából. Mégis, mikor a család jól funkcionál, a gyerekek rendben vannak, vagy sikerül a nehézségeket jól koordinálni, hajlamosak vagyunk kizárólag az anyáknak tulajdonítani az elért eredményeket. Ne tegyük! Ez csapatmunka.
Bűntudatot ébreszthet abban, aki nincsen jól
Mindannyiunknak vannak olyan időszakaink, amikor nem vagyunk rendben. Lehetünk kimerültek, betegek, lehetnek anyagi, munkahelyi problémáink, gyászolhatunk… Ami teljesen rendben van. Ezekkel együtt, de tőlük függetlenül is megjelenhetnek családi nehézségek, párkapcsolati krízisek vagy gyermeknevelési problémák. És bizony az „anya jól van, mindenki jól van” kijelentés ilyen esetekben elindíthatja még a mentálisan egészséges emberben is a gondolatmenetet, hogy minden az ő hibája. Pedig ez korántsem igaz.
Mi lesz a többi szereppel?
Egy nő, akinek vannak gyermekei, nem kizárólag anya. Ugyanígy igaz: a férfi, akinek gyermekei vannak, sem csak apa. De maradjunk az anyai példánál: ő lehet valakinek a lánya, testvére, barátnője, munkatársa, főnöke, szeretője…stb. Vajon hol kell értelmezni ezt a jóllétet? Létezhet-e, hogy valaki az élete összes területén egyidejűleg jól funkcionál? Ha nem, akkor vajon az egyes szerepekben tapasztalt állapotok nincsenek hatással a többire? Véleményem szerint nem lehet elvárás, hogy valaki hosszú időn keresztül csak anyaként (apaként) funkcionáljon, főleg nem száz százalékon. Ha mégis megpróbálja, hamar kiégés lehet az eredménye.
A család egy rendszer. Fontos, hogy minden tag kivegye a részét a működtetéséből. Nem szabad, hogy egy ember jóllétén múljon a többiek boldogsága, fordítva viszont igaz: ha valaki nehezebb időszakát éli, a többi családtag jólléte garantálhatja, hogy gyorsan visszaálljon az egyensúly.
Valentin-Gyurics Nikoletta
coach, mediátor
