Szülőként hajlamosak vagyunk megijedni gyermekeink heves érzelmi megnyilvánulásaitól, pedig nincs azzal gond, ha a kisebb-nagyobb csemetéink még nem tudják jól kontrollálni az érzéseiket. Ez egy évekig tartó tanulási folyamat. Talán a düh az az érzelem, amivel kapcsolatban a legtehetetlenebbek vagyunk. Most három olyan dolgot hoztam, amit már az egészen kicsi gyermekünknek is megtaníthatunk, hogy könnyebben bánjon ezzel a nehéz érzéssel.
Szabad dühösnek lenni
Sokszor önkéntelenül is azt közvetítjük a gyermekünknek, hogy a düh, a harag (és társaik) nem kívánt érzések. Holott ér haragudni, mérgesnek lenni, dühöt érezni; akkor is, ha mások nem értik, miért alakult ki bennünk az adott érzelem. Érezhetünk bármit, ez rendben van, és ha akarunk, sem tudunk változtatni rajta. Azzal együtt azonban, hogy az érzés maga rendben van, nem kell a hozzá társuló magatartást is elfogadni, ha az nem helyénvaló! A viselkedésünkre ugyanis tudunk hatással lenni, és ezt meg tudjuk tanítani a csemetéinknek is.
Attól, hogy dühös vagy, szeretünk
Nem csak, hogy szabad bármit érezni, de mi szülőként nem fogjuk kevésbé szeretni a gyermekünket, ha ő éppen dühös, és ennek hangot is ad. Ez bármennyire is egyértelmű nekünk, fontos, hogy neki többször szóban is elmondjuk. Ugyanez fordítva is igaz: ha minket lát dühösnek, vagy el is mondjuk neki, hogy haragszunk a viselkedése miatt, akkor is biztosítsuk róla, hogy attól, hogy mérgesek vagyunk (rá), ugyanúgy szeretjük! Ezzel hosszú távon is sokat teszünk nem csak az érzelmi intelligencia fejlesztése, de a mentális egészsége védelmében is.
Amiért dühös vagy, ne bánts senkit!
Rengeteg különböző módszer létezik, amellyel a gyermekeink biztonságos keretek között ki tudják adni magukból a felgyülemlett feszültséget. Amit viszont gyorsan meg kell tanulni, mi az a három dolog, amit tilos tenni ilyenkor. Ha dühösek vagyunk: soha nem bántunk másokat, nem bántjuk magunkat és nem teszünk kárt semmiben. Ezzel szemben hasznos lehet minden dinamikus mozgás (futás, trambulinban ugrálás), az irányított „rombolás”, mint a papírtépkedés, célbadobás konzervdobozokra, de egy nagy kiabálás, vagy egy kiadós sírás is segíthet. Érdemes próbálgatni a technikákat, és szükség esetén azokat elővenni, amik a leghatékonyabbak a mi esetünkben.
A fenti alapokkal már jó esélyünk van arra, hogy gyorsabban kezelhető mederbe tereljük a gyermekünk impulzív viselkedését. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy mint a legtöbb dolog a gyermeknevelésben, ez sem megy egyik pillanatról a másikra, és természetesek lehetnek olykor-olykor a visszaesések is. Ha nehéz a saját érzéseinket kontrollálni gyermekünk dühkitörései közben, vagy úgy érezzük, nem megy egyedül, bártan forduljunk szakemberhez!
Valentin-Gyurics Nikoletta
szociálpedagógus, mediátor
