A Szigetközben elszaporodott hódok jelentős vízügyi, erdő- és mezőgazdasági károkat okoznak, a védett állatok száma elérte a közel négyezret. Természetes ellenségük nincs, és a jelenlegi jogszabályozások a gyérítést csak kiemelten közérdekű szempontból teszik lehetővé.
A hód, a Szigetköz jelképe, többszáz évre teljesen eltűnt a területről, azonban 1990 után újra megjelentek az első példányok előszőr az ágrendszerben, majd a Mosoni-Dunán, végül pedig a mellékfolyók rendszerén is fellelhetők lettek. Alapvetően egy családban élő, territoriális állat, aki a kedvező éghajlatban gyakran szaporodik, mára mintegy négyezer példány él egy olyan térségben, amely reálisan nagyjából ezret bírna el.
Dr. Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség és a Szigetköz Natúrpark elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a hódok olyannyira elszaporodtak a Szigetközben, hogy nem csak külterületen, hanem települések belterületein is felbukkannak, hatalmas károkat okozva.
„A hódok a fák rongálásán kívül árvízvédelmi nézőpontból is különösen veszélyesek, hiszen árvízvédelmi töltésekbe is beleássák magukat, illetve a víz útját is eltorlaszolhatják.” – hangsúlyozta Péter.
„A ma érvényben lévő jogszabály szerint gyérítésre kizárólag az Észak-Dunántúli Vízügyi Hatóságnak van módja, azonban ez olyan speciális előírásokhoz kötött, amelyek a gyérítés folyamatát rendkívül hosszadalmassá és költségessé teszik, emiatt vadásztársaságok sem akarják vállalni a feladatot.”
2019-ben a Szigetköz Natúrpark, a Herman Ottó Intézet, a Kisalföldi Erdőgazdaság, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, valamint a térségi vadásztársaságok és civil szervezetek konferenciát tartottak Kimlén a témában, ahol a vélemények összegzése után arra jutottak, hogy egy olyan jogszabálymódosításra lenne szükség, amely könnyebbé tenné a hódok gyérítését.
„Egy olyan kulturált gyérítési eljárást szeretnénk megvalósítani, amire például van jogilag kidolgozott és gyakorlatban bejáratott módszer Németországban. A cél egyértelműen az, hogy belterületeken egyáltalán ne legyen hód, külterületeken való megjelenésüket pedig elsősorban árvízvédelmi szemszögből szabályoznánk.”
Az ideális megoldást tehát nyilvánvalóan a hódpopuláció gyakorlati szabályozása jelentené, melynek érdekében néhány éve elindult hazánkban egy társadalmi egyeztetéssel összekötött jogalkotási folyamat, ami azonban sajnos meg is akadt. A Szigetköz Natúrpark azt szeretné, hogy a kormány elfogadja ezt a jogszabályt, amely természetesen megőrizné a terület biodiverzitását, azonban egyszerűsítené a faj állományszabályozásának feltételeit, melyen hatására a hódok lecsökkent száma nem okozna óriási vízügyi és agrárkárokat.
A 90-es években az állam a gazdaságtalan (nem egybefüggő..) erdőket privatizálta. Ide tartozott sok folyó menti erdő. Ezek az erdők korábban főleg keményfás társulásokból álltak (tölgy-kőris-szil).
A magánkézbe került keményfás ligeterdők különböző gazdasági és erdőpolitikai okok miatt nemesnyár ültetvényekké alakultak, és alakulnak ma is át (pl: Hrsz: Hédervár 0170/x).
Az a tapasztalatom, hogy a hódok a parttól általában maximum 20-30 méterre távolodnak el, és puhafákat döntenek ki. Főleg nyár és fűzféléket.
Azt is észrevettem, hogy nem bántják sem a tölgyet, sem a kőrist, sem a szilt, sőt még az égert sem.
Erdőgazdálkodási szempontból a part menti puha állományok keményfás erdőre cserélésével az erdőgazdálkodási károk mértéke, főleg az egyéb vadkárhoz viszonyítva (ami ugyancsak megér egy misét) minimálisra csökkenhetne. Talán még a hódpopuláció mérete is csökkenne (kevesebb élelem: kisebb szaporulat).
A vízügyi szempontok egy másik történet. A hódok szeretik a vizet, főleg annak meglétét próbálják garantálni maguknak (csatornákon, gátak segítségével). Ez néha összeütközik a vízügy érdekeivel, amikor azt a feladatot kapják, hogy vezessék el, le a vizet.
Persze érthető a vízügy hozzáállása is, hiszen évszázadokig az volt a feladat, hogy a többlet vizet, minél gyorsabban, valahogy el lehessen vezetni. Erre alakultak ki a művek, a csatornák, a tudás, a gyakorlat..
Ma viszont egyre melegebb van, egyre kevesebb az eső, egyre kevesebb víz jön az Alpokból, egyre szárazabbak a nyarak, a talajvíz meg csak süllyed. Ezért gyakorlatot kell váltani, át kell állni levezetésre, és visszatartásra egyaránt, amit a vízügy nyilván nem a hódokra akar rábízni: (pl: Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja; Rábaköz – Tóköz többcélú vízgazdálkodási fejlesztése…).
Vagyis a hód, ahogy a farkas sem az ördögtől való teremtmény, csak megjelenésük egy kialakult viszonyrendszerben különböző érdekeket sért..