KÖZéletÖttevénySzigetKÖZéletVámosszabadi

A MESE-hős program segít a gyerekeknek megmenteni a nagyit

Gyerekekhez, az ő nyelvükön szólt az a világszerte elterjedt óvodai és iskolai program, amely a stroke tüneteinek felismerésére tanítja már az egészen kicsi gyerekeket is. A fiatalok elsajátítják azt is, mit kell tenniük, ha baljós jeleket észlelnek az idős rokonaiknál. A MESE-hős programhoz már több szigetközi iskolai is csatlakozott, a vámosszabadi intézmény pedig eddigi tevékenységével kivívta az országos ranglista negyedik helyét.

Mosoly Misi, Erő Ernő, Szószátyár Szilvi, Értesítő Emil, illetve Anikó, a tanár – ők azok a mesehősök, akik segítenek felkészíteni a gyerekeket egy tragédia megelőzésére. A világ számos országában elterjed, MESE-hős nevű program célja, hogy egészen kis korban megtanítsa a diákoknak, hogyan ismerhetik fel a stroke tüneteit. Ebben a nyugdíjas mesehősök és unokájuk, valamint a tanító néni karaktere nyújt nekik támogatást. 

Ez a kezdeményezés elsősorban az óvodákat és iskolákat szólítja meg, ahol szakképzett pedagógusok segítenek átadni a gyerekeknek a mesehősök üzenetét és felkészíteni őket arra, mit tegyenek, ha a Gonosz Vérrög támadja meg nagyszüleiket.

Mindezt játékos feladatokkal, érdekes videókkal és színes kiegészítő eszközökkel oktatják a csatlakozó iskolákban a diákoknak. A Szigetközhöz közeli intézmények közül a vámosszabadi, az öttevényi és a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola regisztrált a programba. Az elvégzett feladatokért pontokat kapnak a résztvevők, az így kialakult országos ranglistán pedig a vámosszabadiak foglalják el az előkelő negyedik helyet.

„Kis iskolánk belépett a MESE-hős-klánba, ahol nagyon fontos küldetés várt ránk. Amikor a tudomásomra jutott, hogy a tavalyi évtől Magyarországon is elérhetővé vált a díjnyertes, nemzetközi életmentő edukációs program MESE-hős néven, melynek küldetése, hogy a gyermekek által minden család esélyt kapjon a stroke tüneteinek felismerésére és az azonnali cselekvésre, rögtön gondoltam, hogy ebbe belevágunk mi is. A szórakoztató és interaktív oktatási program elsősorban a nagycsoportos és alsó tagozatos gyermekek számára készült. Empátiára és szeretetre tanítja őket, valamint gyakorlati, életmentő készségeket nyújt. A Stroke Betegek Világszervezete szerint 4-ből 1 ember kap stroke-ot élete során. Minden gyermeknek, aki belép ebbe a programba, az lesz a feladata, hogy legalább két szuperhősét, szüleit, nagyszüleit ismeretekkel lássa el a stroke-ról. Iskolánkban jómagam és kolléganőm vezetésével  az életkoruknak megfelelő szinten, a mesevideók, poszterek, bábok és a munkafüzetek segítségével ismerkedtünk  a témával.”

Így minden gyermek  MESE-hőssé vált, és megmentheti valaki életét vagy megelőzheti, hogy a stroke miatt tartósan mozgáskorlátozottá váljon. A szülők is partnerek voltak, többen regisztráltak a program felületére, ahol további számos játékos feladat és videó várta a családot. Hajrá szuperhősök!

– mondja az intézmény vezetője, Kamocsai Antalné Krisztina.

A szuperhősök

A MESE-hős program weboldalán olvasható bemutatkozásban a szervezők kiemelik, a stroke napjainkban a halálozás második, illetve a rokkantság harmadik élen járó okozója, valamint az egyik fő oka annak, hogy a gyerekek elveszítik nagyszüleiket. Szomorú tény, hogy a legtöbb stroke-beteg csak túl későn jut a szükséges ellátáshoz, mert nem kerül be időben a kórházba, pedig ennél a betegségnél perceken múlhat az élet. Ezért különösen fontos, hogy már gyerekkorban elsajátítható legyen a betegség felismerésének képessége, illetve a kicsik magabiztosan tudjanak cselekedni, ha úgy látják, baj van.

A kampányban olyan játékos feladatok segítenek megérteni és megjegyezni a fontos információkat, mint a mesehősök szupererői, amelyek segítenek emlékezni a stroke tüneteire. Misi nagypapa képessége a kedves mosolya. Ernő papa olyan erős, hogy talán egy autót is fel tudna emelni. Szilvi mamának pedig angyali hangja van, senki nem tud úgy estimesét mondani, mint ő.

Ha a nagyszülő szuperhősök elveszítik a különleges képességüket, akkor bizony a Gonosz Vérrög támadta meg őket. A tünetek felidézéséhez a segélyhívó telefonszámát használják a gyerekek: Mosoly Misi arcának EGYik oldala hirtelen lefittyed, Erő Ernő EGYik karja hirtelen elgyengül, Szószátyár Szilvi KÉT ajka hirtelen nem tud beszélni – ezeket észlelve unokájuk, Értesítő Emil már hívja is a mentőt a 112-es számon.

Anikó szuperképessége pedig az, hogy imád új dolgokat tanulni és másokat tanítani. Miután elsajátította, hogyan mentheti meg a stroke áldozatait, tudását átadja szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek és barátainak is, hogy így még többen legyenek felkészülve egy esetleges vészhelyzetre. Anikó tudja, hogy az ismeretek megosztása életeket menthet meg.

A programról

A MESE-hősök kampányt a Macedóniai Egyetem Nevelési és Szociálpolitikai tanszéke dolgozta ki. A programot a Stroke Világszervezet is támogatja.

Hisszük, hogy a gyerekek hozzájárulhatnak a valódi változáshoz: katalizátorként működve felkelthetik az érdeklődést tágabb családjuk körében. Bebizonyosodott, hogy a gyermekek oktatása életképes módszer a körülöttük élők stroke-ra való felkészültségének javítása érdekében

– olvasható a program weboldalán.

” A kampány a gyermekek és nagyszüleik közötti egyedülálló kötelékre összpontosít, hiszen a stroke-betegek átlagos életkora körülbelül 70 év. Tudjuk, hogy a nagyszülők a feltétel nélküli szeretet, türelem és kedvesség különlegesen fontos forrását jelentik sok gyermek számára szerte a világon. A stroke az egyik legfőbb oka annak, hogy a gyerekek elveszítik nagyszüleiket halál vagy rokkantság következtében. Lényegében azért küzdünk, hogy a családok minél több minőségi időt tölthessenek együtt.

A stroke-ról

A stroke a színinfarktushoz hasonló betegség, azzal a különbséggel, hogy a stroke az agyat érinti. Bekövetkezhet egy artéria elzáródása (amit egy vérrög okoz), vagy kialakulhat az agyban lévő vérzés miatt is. Mindkét esetben az agyban vérellátási zavar keletkezik, amely az agysejtek pusztulásához vezet.

A Stroke Világszervezet szerint a megbetegedések akár 90 százaléka is megelőzhető néhány rizikófaktor kiiktatásával és elővigyázatossággal.

A magas vérnyomás károsíthatja az artériákat, ezért fontos a vérnyomás folyamatos ellenőrzése és megfelelő szinten tartása. Kerülendő a dohányzás és a kóros elhízás. Figyelni kell a koleszterin szintre, a rendszeres testmozgásra, illetve az egészséges étkezésre. Ezek mellett pedig kiemelten fontos, hogy rendszeresen keressük fel orvosunkat. A Stroke Világszervezet szerint minden olyan ok kezelhető, amely a betegség kialakulásához vezethet. Ha az orvosnak tudomása van róla, hogy Önnél fennáll valamelyik hajlamosító tényező, még időben cselekedhet.

Segítsünk egymásnak

Épp a cikk írása előtt napokban támadta meg egyik családtaunkat is a Gonosz Vérrög – mondja a szerző.

Tőlünk messze, egy másik városban élő közeli rokonunk az utcán esett össze. És ez volt a szerencséje! Ott ugyanis azonnal a segítségére siettek és mentőt hívtak hozzá, ami gyorsan a kórházba szállította. A kezelést hamar megkezdték és bár műtétre is sor került, egyelőre úgy néz ki, a gyors cselekvés megmentette őt.

Mivel otthonában szintén idős házastársával él, nem biztos, hogy ha mindez a lakásukban történik, akkor ugyanilyen villám sebességgel jut segítséghez.

Ezt követően biztosan megtanítjuk mi is mindenkinek a családban, hogy milyen jelek legyenek gyanúsak, és ha ezeket tapasztalják, mit tegyenek. Egyik módszer például a MESE-hős programban, hogy kérjük meg az illetőt, számoljon el tízig. Ha ez nem megy neki gördülékenyen és hiba nélkül, bizony jobb, ha tárcsázzuk a 112-t! A gyors segítség minden betegségnél életeket menthet, különösen igaz ez a stroke-ra, ahol az agyat éri támadás. Figyeljünk egymásra és mentsük meg a szeretteinket!

Fotó: Vámosszabadi iskola

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük