KÖZbensőKÖZéletKÖZösség

A legkisebb hősökért borul lilába az ország– új kampánnyal készül a KORE

November 17-én ismét a koraszülöttekre irányul a figyelem: ikonikus épületek borulnak lilába, közösségi kezdeményezések indulnak és új weboldallal segíti a részvételt a KORE.

November 17-én, a koraszülöttek világnapján az ország közös gesztusokkal – lilára világított ikonikus épületekkel, közösségi posztokkal, eseményekkel és apró figyelmességekkel – üzeni: együtt érez a legkisebb hősökkel és családjaikkal. A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy az érintett családok ne maradjanak egyedül. Az idei év újdonsága a dedikált weboldal, amely megkönnyíti a csatlakozást magánszemélyek, intézmények és cégek számára egyaránt.

Évről évre igyekszünk még tovább emelni ennek a napnak a fényét. Minden lilába borult épület, minden poszt, lila ruhadarab vagy világnapiprogram fontos üzenetet hordoz. Azok számára, akik átélték a koraszülést, mindez érzelmi támogatást jelent. Hiszem, hogy azok a közösségek, magánemberek, cégek és szervezetek, akik mellénk állnak, szintén kapnak valamit: az adás örömét és az empátia élményét

– mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a KORE operatív és szakmai vezetője.
A KORE 1.5 millió Forintos adományából foteleket, szoptatást és kenguruztatást könnyítő székeket, mellszívókat, légzésfigyelőket, egy mosó-és szárítógépet, cumisüveg-melegítőket, illetve csecsemőmérlegeket vásárolt a salgótarjáni kórház koraszülött osztálya. Az adományt Dr. Szentiványi Szilvia a KORE önkéntese adta át jelképesen Szabó Attila osztályvezető főorvosnak

Idén az egyesület elindította a www.koraszulottekvilagnapja.hu oldalt, ahol az érdeklődők az eddigieknél még egyszerűbben juthatnak világnapiinformációhoz, inspirációhoz és letölthető anyagokhoz. Az új weboldal célja, hogy bárki, aki tenni szeretne a legkisebbek ügyéért, a lehető legegyszerűbben bekapcsolódhasson a kampányba.

Egyesületünk felhívása egyszerű: november 17-én viselj lila ruhát vagy kiegészítőt, mesélj erről a napról a környezetedben lévőknek, dekorálj ezzel a színnel, ha tanárként dolgozol vagy szülő vagy, nézzétek meg ingyenes elérhető, gyerekeknek készült játékos, edukatív fejlesztőcsomagunkat. Minden gesztus számít 

– tette hozzá a KORE alapítója.

A világnap egyik leglátványosabb eleme, hogy a KORE felhívására országszerte ikonikus létesítmények borulnak lila fénybe. Az elmúlt években ünnepi kivilágítást kapott többek között a Puskás Aréna, a Müpa, a Duna Aréna, a soproni Tűztorony, a miskolci Avasi kilátó, a debreceni Nagyerdei Stadion, a gödöllői Királyi Kastély és tavaly már a Lánchíd is. Az érdeklődők országszerte további lila fényben pompázó helyszíneket kereshetnek fel, amelyeket az egyesület térképen is feltüntet majd.

A november 17-i világnapot megelőzően a KORE tematikus programokkal és aktivitásokkal irányítja rá a figyelmet a koraszülöttek helyzetére.

Forrás és képek: KORE

További cikkek
KÖZbensőKÖZéletKÖZösség

A karácsonyi fotózások varázsa

Ahogy beköszönt a november, a levegőben már ott lebeg az ünnepi készülődés izgalma. A…
Read more
KÖZéletKÖZösség

Szigetközi családok és a nagyvilág – bepillantás az AFS csereprogram kulisszái mögé

A szigetközi családok leggyakrabban olasz és thai diákokat fogadnak – tudjuk meg az AFS…
Read more
KÖZéletKÖZösségLipót

Ne bántsátok egymást! – A lipóti iskola is csatlakozott a bántalmazás elleni kampányhoz

Piros lapot mutattak az osztályon belüli bántalmazásnak a lipóti iskola diákjai. Az ősz…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük