Október a látás hónapja. Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, szemünk is megérdemel egy kis gondoskodást – főként napjainkban, amikor eddig soha nem tapasztalt vizuális terhelésnek vagyunk kitéve. Amikor az optikák megnyitják kapuikat: ingyenes látásellenőrzéssel várják az érdeklődőket. A dunaszegi Varga Annamária optometrista beszélt lapunknak arról, mit tehetünk szemeink egészségének védelme érdekében.
Ingyenes látásellenőrzést követően látásvizsgálatra jelentkezhetünk
A dunaszegi Varga Annamária, a győri Optimum Optika üzletvezetője elmondta, a látás hónapjában megnyílnak az optikák, sok helyen ingyenes látásellenőrzéssel várják a betérőket. Ilyenkor kiderülhet, valakinek kifogástalan-e, esetleg romlott a látása, illetve megfelelő-e a szemüvege dioptriája. A szakértő hangsúlyozta, a látásellenőrzés ingyenes, ez alapján kiszűrhetők az előbb említett problémák, a látogatók ezt követően igénybe vehetik a látásvizsgálatot, ami alapján az optika szakemberei felmérik a problémákat, s javaslatot tesznek a további lépéseket tekintve.
Kevésbé ismert szakma az optometrista: ez egy egyetemi végzettséghez kötött munka, az optometrista látásjavító eszközökkel dolgozik, illetve látásvizsgálatot is végez, továbbá a szemészeti betegségek felismerése is a munkakörébe tartozik, ugyanakkor a betegségek diagnosztizálása és kezelése a szemorvos dolga.
Elengedhetetlen fontosságú a szűrés
– Fontos a rendszeres, évenkénti kontroll a látásromlás megelőzése érdekében és azért, hogy probléma esetén időben kiszűrjük azt. Emellett azért érdemes erre időt, figyelmet fordítani, mert számos betegség eredményezhet szemészeti szövődményt, amivel kevesen vannak tisztában – részletezte Varga Annamária. Kiemelte, sok esetben a fejfájásnak, vagy akár az előforduló tanulási nehézségeknek is lehet szemészeti háttere. Az optometrista hozzátette, hogy amennyiben a családban vannak szemüvegesek, érdemes a gyermekünket is minél korábban elvinnünk látásvizsgálatra.
Egyre nagyobb vizuális terhelés: tartsunk szünetet!
A szakértőtől megtudtuk, mi állhat annak hátterében, hogy napjainkban egyre több a szemüveges, rövidlátó.
– Egyre több időt töltünk képernyő előtt: a kicsik is gyakran használják a digitális eszközöket, a felnőttek pedig akár munkából is kifolyólag számos órát töltenek a monitor előtt. A szem számára a nyugalmi állapotot a párhuzamosan a távolba nézés jelenti, ehhez képest a képernyő figyelése közelre fókuszálást igényel, ami munkát jelent a szem számára.
A vizuális terhelés olyan tüneteket produkálhat mint a fejfájás, szemszárazság vagy dioptriaromlás. Éppen ezért a szakértő azt javasolja, próbáljuk korlátozni a digitális eszközhasználat idejét, illetve tartsunk szünetet, ha képernyő előtt dolgozunk. A 3×20-as szabályt érdemes betartani: 20 percenként 20 másodpercig legalább 20 méter távolságra nézni, ami enyhítheti a szemfáradtságot.
Emellett a megfelelő olvasási távolság (alkarunk hossza) megtartása, a megfelelő dioptriájú szemüveg használata, illetve a kontaktlencse hordási szabályainak betartása szintén segíthet karbantartani látószerveinket. Ilyen alapvető szabályok kontaktlencse hordása esetében az optometrista szerint például az, hogy napi 10-12 óránál többet ne legyen szemünkben a lencse, kerüljük a túlhordást, illetve ne aludjunk kontaklencsében, ugyanis pislogás nélkül oxigénhiányossá válik a szaruhártya, ami fekélyt okozhat, illetve súlyos szemészeti problémákhoz vezethet.