KÖZéletPüskiSzigetKÖZélet

10 éves gólya Püskin

Fotó: Pitó Andor


Egy évtizede gyűrűzték azt a gólyát, amelynek jelölését nemrégiben Püskin olvasták le. A madár Fejér megyében kelt ki, ám nem először jár itt, több évben is találkoztak vele a településen a madarászok. Cikkünkből többek között azt is megtudhatja, melyik szigetközi településről származik az eddigi leghosszabb távot megtevő hazai gólya.

Győrig Előd, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi Csoportjának elnökségi tagja elmondta, hogy a megye madarászai minden évben ellenőrzik a megyei fehér gólya állományt. Többek között azt vizsgálják, a fészkekben vannak-e gyűrűs madarak, amennyiben igen, honnan származnak, milyen korúak. A gyűrűkből sok információ kiderül, például arról, hogy az adott populációk között milyen átjárás van, ugyanaz a madár költözik-e vissza ugyanarra a fészekre, de az egyes példányok élettörténetéről is körvonalazódnak bizonyos részletek. Ezek a leolvasott gyűrűkből kitűnő adatok nagyban hozzájárulnak a faj kutatásához.

A MME Kisalföldi Csoportjának elnökségi tagja megosztotta portálunkkal: immár 80 fölött van azoknak a gólyafiókáknak a száma, amelyeket gyűrűztek itt megyénkben, ezáltal elég jól nyomon követhető a költőállomány. 

„Többnyire április első fele a legjobb időszak a gólyák megfigyelésére, ilyenkor még nincs tojás a fészekben, tatarozással, párzással, kelepeléssel töltik az időt” – magyarázta Győrig Előd.

Kiemelte, hogy a Győr-Moson-Sopron megyében fészkelő 147 (tavaly ennyi párt számoltak) gólyapárból 80-90 fészket végig tudnak ellenőrizni ebben az időszakban, ami elég jónak számít. 

A gyűrűket fényképezőgép, távcső vagy spektív segítségével olvassák le, ám korántsem biztos, hogy elsőre sikerül, ilyenkor vissza kell menni és újra megpróbálni. A gyűrűzést kizárólag fiókákon végzik, ugyanis az öregebb példányok mind az emberre, mind magukra is veszélyesek lennének, hiszen a csőrük miatt elég komoly sérüléseket képesek okozni. A lábgyűrűk elhelyezését a madarászok az áramszolgáltató segítségével, darus kocsival végzik, a fészekből leviszik a fiókákat, majd visszahelyezik őket gyűrűvel ellátva. Ebből például az is kiderülhet, hogy a nálunk kikelt fióka visszatér-e erre a területre.

2006 óta változó intenzitással folyik a fehér gólyák jelölése megyénkben

„Voltak szervezett, több feszekben történő programok és voltak évek, amikor csak egy-egy fészekaljat gyűrűztünk. 2018 óta hosszabb szünet után ismét szerveztünk nagyobb kört az áramszolgáltatóval közösen. Ilyenkor napi 10-15 fészket gyűrűztünk le. 2018 óta 180 fiókát gyűrűztünk. A fehér gólyák 3-5 éves korukban válnak ivaréretté, most kezd beérni ez a gyűrűzött populáció, hamarosan visszatérnek és most fognak költésbe állni” – tudtuk meg Győrig Elődtől.

Fotó: Pitó Andor


Érdekességeket is megemlített a szakember: például Győrsövényházán évekig költött egy fehér gólya, ami Kelet-Németországban kelt ki, de sajnos két éve elpusztult. Csapodon idén jelent meg egy Szlovéniából származó költő madár. Hegyeshalomnál pedig tavaly német gyűrűvel ellátott gólya fészkelt.

A Püskin látott fehér gólya gyűrűjét először 2017-ben olvasták le a településen, azóta itt költ. A tíz éves madárról azt is tudják a madarászok, hogy Sárkeszin, Fejér megyében kelt ki 2011-ben, s abban az évben leolvasták Izraelben (Maoz Hayimban) is. A Hanságban, Farádon is látták 2014-ben, ebben az időben vált ivaréretté, így feltehetőleg fészket keresett magának.

„Egy fehér gólya akár 20-30 évig is elélhet nagyon szerencsés esetben. Ugyanakkor e madárfaj életében az első év a legmeghatározóbb: tízből hét példány elpusztul, s az utána következő években tovább gyérülhet az állomány – érheti áramütés, a tengerbe zuhanhat, megeszik/lelövik… A Magyarországon élő legidősebb gólya 34 éves volt” – részletezte Előd.

Hozzáfűzte, egy másik tíz éves madárral is találkoztak Szanyban, melyet a megyénkben gyűrűztek kikelés után.

A szakemberek kérik, hogy amennyiben valaki gyűrűvel ellátott fehér gólyát lát, jelezze, hogy pontosan mikor és hol észlelte a madarat a MME-nek vagy Győrig Elődnek, esetleg a Madárgyűrűzési Központnak, melynek e-mailcíme: ringers@mme.hu

Szigetközi gólyarekorder

A madártani szakembertől azt is megtudtuk, hogy 2018-ban egy szintén szigetközi gólya a Dél-Afrikai Köztársaságban került meg. Ezzel ő tartja a hazai rekordot – a rendelkezésre álló adatok alapján – a leghosszabb elmozdulás terén: 9003 kilométert tett meg Darnózseliről, ahol a Fő utcán található fészekben gyűrűzte meg egy testvérével együtt 2012-ben Széll Péter. Azóta a fészek megsemmisült, a madarak eltűntek. Az említett gólyát 2016-ban a Csallóközben is leolvasták költő madárként. Sajnos Afrikában betegen találták meg a madarat, s már nem tudtak rajta segíteni.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük